Indonézia új fővárosa Nusantara lesz

Ezzel kapcsolatban az indonéz törvényhozás már jóvá is hagyta a főváros áthelyezésére vonatkozó törvényjavaslatot. A jogszabály egyúttal rendelkezik a mintegy 32 milliárd dolláros gigafejlesztés jogi kereteiről is.

A jelenlegi főváros, Jakarta, Jáva szigetén található, ahol az ország népességének 60 százaléka él, és a gazdasági tevékenységek fele is Jáva szigetén zajlik. 

Mivel az új fővárosnak kiszemelt Borneo szigetének indonéz területe, Kalimantan négyszer nagyobb, az egyenlő fejlődést célozza a főváros áthelyezése.

A fejlesztési miniszter, Suharo Monoarfa szerint az új főváros a nemzeti identitás jelképe lesz, és új gazdasági központként is funkcionálhat. A Kalimantan, másik nevén Indonéz Borneo régióban felépítendő fővárost Nusantarának nevezik majd, ami szigetvilágot jelent.

Jakarta földrengés- és árvízveszélyes területen fekszik, és folyamatosan süllyed. Lakossága meghaladja a 10 millió főt, ha nem számoljuk azt a további 3 millió embert, akik a környező városokban laknak, de sokat járnak be az egyébként is zsúfolt fővárosba. A törvényjavaslat megvitatását a koronavírus-járvány miatt többször elhalasztották, jelenlegi formájában az áthelyezés végső dátuma 2024.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.