Indul a szervezett turizmus Izraelben a védetteknek

Izrael május 23-tól fogadja az új koronavírus ellen beoltott, csoportban érkező külföldi turistákat - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az idegenforgalom újraindításáról az egészségügyi és a turisztikai minisztérium egyezsége alapján döntöttek. Az Izraelbe készülőknek friss PCR-tesztet kell bemutatniuk az utazás előtt, és megérkezésüket követően a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren is PCR- és szerológiai vizsgálatokat végeznek védettségük igazolására, amelyek bizonyítják, hogy beoltották őket a koronavírus ellen vagy felgyógyultak korábbi fertőzésükből.

"A nemzetközi turizmus számára csakis az égbolt megnyitása pezsdíti fel az idegenforgalmi ágazatot, ideértve az éttermeket, a szállodákat, a turisztikai helyeket, az idegenvezetőket, a turistabuszok működtetőit és mindazokat, akik az ágazatban munkára és családjuk eltartására vágynak" - indokolta a lépést Orit Farkas-Kohen turisztikai miniszter asszony.

A döntést bejelentő közlemény szerint Izrael folytatja a tárgyalásokat számos országgal az oltási bizonyítványok kölcsönös elismeréséről, amely lehetővé teszi majd a lemondást a szerológiai vizsgálatokról. A múlt héten egy meg nem nevezett magas rangú egészségügyi tisztviselő azt nyilatkozta a Kan nevű közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy a más országokban végzett oltások elismerését bonyolítja azon országok politikai érzékenysége, amelyek olyan oltásokat alkalmaztak, amelyeket Izrael nem engedélyezett - emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál. A tisztviselő az Egyesült Arab Emírségekben felhasznált kínai oltásra hivatkozott, valamint azokra az országokra, ahol például az orosz Szputnik V vakcinát használják.

Izrael tavaly márciusban a koronavírus járvány elterjedésének megakadályozására a humanitárius okokból engedélyezett kivételek mellett lezárta a határait a külföldről érkező nem izraeli állampolgárok előtt, s ez tavaly 81 százalékos visszaesését okozott az idegenforgalomban az előző évhez képest. Múlt héten már engedélyezték az izraeliek oltott vagy felgyógyult közvetlen családtagjainak belépését, gyermekeik és házastársuk kíséretében. Sikeres oltási kampánya nyomán Izrael az egyik első olyan ország lehet, amely megnyitja a turisztikai ágazatot a külföldi látogatók számára. A rohamos oltási kampány eredményeként rendkívüli mértékben visszaszorult a koronavírus-járvány.

 

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.