Ismét összegyűlt a szakma krémje Berlinben

Megnyílt szerdán a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására, a berlini nemzetközi turisztikai börze, az ITB.

A 49. ITB-n Magyarország ismét nemzeti standdal jelentkezik, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. (MT) szervezésében 20 társaság mutatkozik be, a kiállítás díszvendége pedig Mongólia.

A vásár kiemelt témája a turizmus és az informatika kapcsolata, a Travel Technology nevű szekcióban csaknem 200 cég mutatja be fejlesztéseit. A német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) felmérése szerint a német idegenforgalomban gyorsan halad a digitális átalakulás, az ITB alkalmából bemutatott vizsgálat szerint az ágazatban tevékenykedő vállalatok a német gazdaság egészéhez képest kétszer gyakrabban használnak online alkalmazásokat.

{youtube|id=qP1J-4i9hjw}



Rövidebb ideig maradnak nálunk a német turisták

Hasonló trend tükröződik a magyar adatokban is. Világszerte tapasztalható, hogy a turisták némileg rövidebb ideig maradnak egy-egy helyen, de igyekeznek minél intenzívebben eltölteni az időt, és a minőségi szolgáltatások felé fordulnak, ebben pedig Magyarország az utóbbi évek fejlesztései révén egyre versenyképesebb, így az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó napi árbevétel (RevPAR) 11,6 százalékkal, 26,8 euróra emelkedett tavaly - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára egy kedden Berlinben tartott sajtótájékoztatóján.

Az ITB megnyitója alkalmából tartott tájékoztatón kiemelték, hogy Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek száma 2014-ben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az általuk a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma pedig továbbra is meghaladja a 2 milliót.

A magyar sajtótájékozatatón Mezősi Csilla, az MT Zrt. németországi és svájci képviseletének vezetője elmondta, hogy míg tavaly a határnyitás 25. évfordulója volt a Magyarországot népszerűsítő marketingmunka fő eleme, az idén arra igyekeznek felhívni a figyelmet a Magyarország - Meglepően más (Ungarn - Überraschend anders) mottójú kampánnyal, hogy Magyarország igen sokoldalú és minden nemzedék igényeit kielégítő szolgáltatásokkal várja a vendégeket. A kampány részeként ingyenes okostelefonos applikációt is létrehoztak, melyben képekkel illusztrálva német nyelven mutatják be Budapestet - például a látnivalókat, a programokat és a gasztronómiát, illetve praktikus tanácsokkal is ellátják az ide utazókat. Erről és a magyar sajtótájékoztatóról beszámolónkat ide kattintva olvashatják.

A magyar standra szóló meghívó szerint a helyszínen kürtőskaláccsal, látványpékséggel, borkóstolóval, Rubik-kocka-bemutatóval és magyar táncokkal várják a látogatókat.

A Budapest Airport is ott van a turisztikai vásáron

A Budapest Airport is kiállít a Magyar Turizmus Zrt. nemzeti standján és kínálja szolgáltatásait a szakmai látogatóknak és a nagyközönségnek egyaránt Berlinben. A magyar főváros repülőtere, amely tavaly elnyerte a Legjobb Kelet-Európai Repülőtér díját, hagyományosan fontosnak tartja a berlini megjelenést, ahol egyre több új partner előtt lehet bemutatni Magyarország egyedülálló idegenforgalmi értékeit.

Németország változatlanul Magyarország legnagyobb turisztikai beutaztató partnere és egyben az egyik legnagyobb légiforgalmat lebonyolító küldő ország. Jelenleg a budapesti repülőtérről nem kevesebb, mint kilenc német nagyváros érhető el közvetlenül, ezek között Frankfurt, Hamburg, Dortmund és Düsseldorf az a négy desztináció, ahonnan még jelentős növekedésre van lehetőség. A 2014-es rekordévben Budapest és Németország között több mint 800.000 utast szállítottak a különféle légitársaságok, de a Budapest Airport számításai szerint még mindig szerepelnek ún. „fehér foltok” a német rágiók között. A repülőtér szakemberei úgy látják, hogy a piaci igények indokolnák Hannover, Bréma és Nürnberg bekapcsolását a Budapest Airport útvonalhálózatába.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ITB Berlin kiállításon kijelentette: „Folytatjuk erőfeszítéseinket, hogy bemutassuk Magyarország turisztikai értékeit, hogy hozzájáruljunk a beutazó turizmus erősítéséhez. Az ITB Berlinhez hasonló kiállításokon a részvétel kulcsfontosságú növekedési terveink megvalósítása szempontjából. A tavalyi rekordforgalmú év eredményeire építve már a 2015/16-os téli menetrendi időszakra koncentrálunk, hogy egyre újabb turistákat hozhassunk Budapestre.”

A Turizmus Trend munkatársa is kint tartózkodik a helyszínen, friss hírekkel hamarosan jelentkezünk.

Forrás: MTI


Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.