Ismét változnak a szlovák beutazási szabályok

Hétfőtől ismét változnak a beutazási szabályok Szlovákiában. Miután a szlovák alkotmánybíróság felfüggesztette az alig egy hete életbe lépett rendeletet, amely alapján a külföldről hazatérőkre karantén vár, ha nincsenek beoltva - a közegészségügyi hivatal a szabályozást kiterjesztette azokra is, akik csak az első oltásukat kapták meg.

Akik tehát külföldről érkeznek Szlovákiába, és még csak az első adag oltóanyot kapták meg, hogy elkerüljék a karantént, rögtön az első napon leteszteltethetik magukat PCR-teszttel. Amennyiben az eredmény negatív, elhagyhatják a karantént. 

 

„Azok, akiket július kilencedike előtt oltottak be, de nem felelnek meg az új szabályoknak, a karantén addig tart, amíg lesz egy negatív PCR-tesztet produkálnak, amelyet a karantén első napján el lehet végezni. Ez a szabály azokra vonatkozik, akik Augusztus 2-a reggel 6-ig érkeznek az országba” - mondta Daša Račková, a szlovák közegészségügyi hivatal szóvivője.

Az átmeneti intézkedés a tervek szerint két hétig marad érvényben.

 

 
 
 

Forrás: Euronews


Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.
Kedvező változás az Allianz utasbiztosításainál

Kedvező változás az Allianz utasbiztosításainál 

Májustól a kifizetett összeg akár a duplájára nőhet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.