Jól zárta az első félévet Románia turizmusa

Az első fél évben 8,8 százalékkal, 9,422 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Romániában  a tavalyi hasonló időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A román turisták töltötték el ezek jelentős részét, 77,4 százalékát, a többit külföldiek. A vizsgált időszakban 4,493 millió turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, 11,6 százalékkal több a tavalyi első fél évhez képest. Ebből 1,093 millió volt a külföldi turisták száma, ami 12,1 százalékos növekedésnek felel meg. A legtöbb külföldi turista (több mint 100 ezer) Németországból, Olaszországból és Izraelből jött, Magyarországról 60.600-an jelentkeztek be a romániai kereskedelmi szálláshelyekre, s ezzel Magyarország a hetedik helyen áll a külföldi turistákat adó országok román listáján.

Az első fél évben a kereskedelmi szálláshelyek szobakihasználtsága 25,1 százalék volt, 1,4 százalékponttal magasabb a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. A szállodák szobakihasználtsága 32 százalék volt.
A határnál jegyzett, külföldi látogatók érkezéseinek száma 4,442 millió volt, 12,9 százalékkal magasabb a tavalyi első fél évhez mérten. Ezeknek 55,8 százaléka az Európai Unió állampolgáraié, az uniós tagállamokból regisztrált érkezések többsége, csaknem 30 százaléka magyar állampolgároké.

Romániában tavaly egész évben csaknem 16 százalékkal nőtt a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma 2014-hez mérten. A külföldi turisták száma 16,9 százalékkal, 2,234 millióra emelkedett.

Forrás: MTI


 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.