Kávézás a világ végén - Montevideóból jelentjük 2.

Montevideói kávézókban ücsörögni klassz dolog, még akkor is, ha nincs barna kenyér, a pincér pedig eltéveszti a rendelést. Uruguay nem tökéletes hely, de szerencsére nem is akar az lenni. Részlet laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovatának írásából, amelyben a Montevideóban tett látogatás folytatásáról számol be Wéber Balázs.

Január eleje, Montevideo, Expreso Pocitos. Régi idők emlékeit idéző kávézó, az előttem lévő alátéten olvasható felirat szerint 1910-ben alapították. Hangulatos, de azért ráférne egy felújítás.Mellettünk egy ápolt, kockás inges idős úr El Paíst olvas (ez a legnagyobb uruguayi napilap), miközben kávéját kortyolgatja és lekvárt ken a pirítósára. Mögötte egy középkorú férfi bámulja a laptopját. Az üres teraszon egy gyanús külsejű alak téblábol, majd felkap egy széket, átviszi a szomszédos ház elé, belehuppan és rágyújt egy cigire.

Café Brasilero, Montevideo / Forrás: Tripadvisor
Café Brasilero, Montevideo / Forrás: Tripadvisor

Vasárnap reggel van, kevés a vendég, a város még csak most ébredezik.Az ablakból rálátni a közeli, reggeli fényekben csillogó tengerre, meg a szélfútta pálmafákra. Montevideóban sokszor fúj erős szél, ilyenkor érdemes kimenni a tengerhez, és nézni a vadul csapkodó hullámokat.

Érkezik a pincér. Régi vágású arc, mintha a 60-70-es évekből ragadt volna itt. Egy „kis bögre” eszpresszót kérek (itt így nevezik a közepes méretű presszókávét), meg egy sonkás-sajtos szendvicset barna kenyérből. Kérdezi, hogy kérek-e vajat bele. Mondom, hogy nem. Mosolyogva bólint, és elmegy. Néhány perc múlva érkezik egy másik pincér, és közli, sajnos csak fehér kenyér van. Úgy is jó lesz, mondom.

Uruguay, a világhíres marhahús és a dulce de leche (karamellás édesség) őshazája amúgy sem diétás hely.

A történet továbi alakulását a Privátbankáron olvashatják.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.