Kenya növeli a biztonságra fordított kiadásait a turizmus fellendítése érdekében

Kormányzati intézkedésekkel próbálja meg Kenya visszacsábítani a biztonsági problémák miatt elmaradt turistákat.

Henry Rotich, a Kenyai Államkincstár titkára egy kétbillió schillinges (21 milliárd dolláros) költségvetést jelentett be a 2015/16-os költségvetési időszakra. Ebben az állam jelentősen növeli a biztonságra fordított kiadásokat, hogy fellendíthesse az ország turisztikai iparát és erősítse a gazdasági növekedést. Rotich tizenkét százalékkal bővítené a biztonságra fordítandó kiadásokat, 223,9 milliárd schillingre, amiből 112,5 milliárd a hadsereg és hírszerzés fejlesztését fogja szolgálni, míg 102,4 milliárd a belügyminisztériumon keresztül, a rendőrséghez kerül.

Kelet-Afrika legnagyobb gazdaságának turizmusa körülbelül egymilliárd dollárt termel az országnak évente, amit eddig csak a teaexport tudott túlteljesíteni. Az elmúlt két és fél évben iszlamista terroristák támadásainak hatására tizenegy százalékkal csökkent az országba érkező turisták száma. Kenya központként szolgál olyan globális cégeknek, mint a Google Inc., Toyota Corp., és Coca Cola Inc.

Hét százalékos növekedést jósolnak az 55,2 milliárd dollárt termelő gazdaságnak 2015-ben, az úthálózati beruházások és a turizmus fellendülésének köszönhetően. A tavalyi 5,3%-oshoz képest ez nagy előre lépés. A biztonságra szánt költségvetési kiigazítást járművek és felszerelések megvételére és a hivatásos állomány életkörülményeinek javítására fordítják. Rotich javaslatot tett egy 5,2 milliárdos kiigazításra is, melyet közvetlenül a turizmus élénkítésére fordítanának.

Az infrastruktúra javítására érdekében 143,9 milliárd schillinget fordítanak a Mombasát és Nairobit összekötő vasút megépítésére, további 132,2 milliárd schillinget terveznek az úthálózat minőségének javítására költeni.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.