Két év után fokozatosan megnyitja határait Új-Zéland

A nyitási folyamat februárban kezdődik és várhatóan legkorábban októberben fejeződik be.

A koronavírus járvány elleni intézkedésként a paradicsomi szépségű szigetország közel két éve zárva tartja határait, eltekintve az Ausztráliával rövid időre bevezetett utazási buboréktól.

Jacinda Ardern miniszterelnök a magas átoltottsággal valamint a társadalmi-szociális igényekkel és gazdasági érdekekkel magyarázza a döntést.

A határ legelőször az Ausztráliából, majd később a világ egyéb országaiból érkező, vízummal rendelkező, beoltott új-zélandi állampolgárok előtt nyílik meg, végül pedig az összes többi beoltott nemzetközi utazó előtt.



Az utazóknak az érkezésüktől számított tíz napig továbbra is karanténba kell majd vonulniuk, februártól azonban megszűnik az úgynevezett MIQ-kötelezettség, vagyis az, hogy az előírt izolációt felügyelt elkülönítő- és karanténhelyen kell tölteni.

A teljesen beoltott új-zélandiak és más jogosult utazók Ausztráliából már február 27-től MIQ-kötelezettség nélkül utazhatnak be Új-Zélandra. Két héttel ezután pedig már a világ egyéb országaiból is beléphetnek, elsősorban olyan munkavállalók, amelyek távolléte komoly hiányt jelentett a szigetország gazdaságának.

Áprilistól 5000 nemzetközi diák és más ideiglenes vízummal rendelkező személy léphet be Új-Zélandra. Ezt követően pedig megnyílik a határ az ausztrálok és olyan egyéb utazók előtt, akiknek nincs szükségük vízumra az országba való belépéshez. Minden más nemzetközi látogató októbertől juthat be ismét Új-Zélandra.


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.