Korlátozások feloldása a briteknél

Feloldották hétfőn Angliában a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság még ne induljon hosszabb utazásokra az országon belül.

Angliában a januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások értelmében az ott élők eddig csak a legindokoltabb esetekben - például az alapvető fontosságú cikkek megvásárlása, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás, az oltási központok felkeresése vagy napi egyszeri szabadtéri testmozgás céljából - hagyhatták el otthonukat. Munkába is csak azok járhattak, akiknek otthoni munkavégzése nem volt megoldható.

 A hétfőtől érvénybe léptetett szabályok alapján ezek a jogi korlátozások megszűntek. Létszámkorlátozások azonban még vannak, bár ezek is enyhültek: mostantól legfeljebb hat, nem ugyanabban a háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában szabadtéren, beleértve a magántulajdonú ingatlanok kertjeit is. Eddig legfeljebb két, nem egy fedél alatt lakó ember lehetett együtt közterületen, és ők is csak indokolt esetben, például közös bevásárlás vagy testedzés céljából.  
Megnyílnak hétfőtől a szabadtéri sportlétesítmények, és a közparkokban ismét hódolni lehet a közkedvelt angliai szabadidős tevékenységnek, a pikniknek, de ezeken a helyszíneken is be kell tartani az összejövetelekre érvényes létszámkorlátozásokat.
A vendéglátóhelyek továbbra is zárva tartanak, csak elvitelre, illetve házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.
Az Angliában élők számára továbbra is tilos a turisztikai célú külföldi utazás. Ennek engedélyezését a kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrend legkorábban május 17-től irányozza elő.
    

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.