Koronázási ünnepség Pozsonyban

A háromnapos fesztivál július 28.-30. között kerül megrendezésre, és egyedülálló lehetőséget kínál, hogy mindenki átérezhesse a történelmi városnéző körutak és a kulturális események korhű hangulatát.

Pozsony méltán híres a csaknem 300 évre visszanyúló gazdag történelmi koronázóvárosi múltjáról. Ezt a híres múltat igyekszik a BKD (Pozsonyi Koronázási Napok) minden évben felidézni, eseményekben gazdag kísérőprogramok keretében. A város látogatói és lakosai három napon keresztül élvezhetik a koronázási menetet, harci bemutatókat, kardvívást, illetve a koronázással egybekötött városnézést, valamint a Szent Márton Dómban megrendezésre kerülő orgonakoncertet.

A háromnapos fesztivál pénteken, július 28-án kezdődik, amikor is több alkalommal nyílik lehetőség olyan városnézésre, amely elvezeti a résztvevőket a koronázás jelentős helyszíneire. A város történelmi központján átvonul egy kisebb történelmi díszmenet, amely ízelítőt ad a nagyszabású szombati programból. Pénteken a pozsonyi várban a lovagcsoportok mutatják be a sólyomvadászati technikákat, illetve vívó- és párbajbemutatókra kerül sor. A nézők lantkoncerten vehetnek részt, illetve adott kori táncokat is megtekinthetnek.

Szombaton a BTB (Bratislava Tourist Boardidegenvezetői a városnézések keretében már reggeltől Pozsony koronázási múltját fogják bemutatni. A városnézés, ahogyan az már megszokott, több nyelven is megvalósul majd. A városnézésre on-line módon be lehet jelentkezni a BTB weboldalán. A szombati nap csúcsprogramja 15.00 órakor kezdődik majd, amikor is az ünnepi koronázási menet elindul a pozsonyi várból, végighalad az óvárosi utcákon keresztül egészen a Fő térre. Ott 16.00 órakor megkezdődik I. Lipót koronázási programja, melynek részét képezi a solymászbemutató, a ragadozó madarak lóhátról történő vadászatának bemutatója, a törökellenes harcok bemutatója, illetve egyéb színházi és vívópárbajok bemutatói is megtekinthetőek lesznek majd.

Ebben az évben a BKD bevonta a szervezésbe a pozsonyi Spanyol Nagykövetséget is, mégpedig annak apropóján, hogy Spanyolország fogja betölteni az EU Tanács soros elnökségi posztját. A program keretében a művészek történetek és táncbemutatók segítségével idézik fel Mária Anna spanyol infánsnő, II. Habsburg Miksa feleségének életútját.

A Szent Márton Dóm, amely a múltban a magyar uralkodók koronázási temploma volt, a BKD tartama alatt több olyan eseménynek is helyszínt ad, amelyek majd felkeltik a résztvevők figyelmét. A katedrális részét képező Martineum helyiségeiben már pénteken megnyitásra kerül a pozsonyi koronázási napok történelmét bemutató művészi fényképkiállítás. Szombaton és vasárnap a katedrálisban kiállításra kerül a magyar királyi korona teljes másolata. Ez a Mikuš Diamonds ékszerészet mestereinek munkája. A katedrális mindhárom nap folyamán nyitva áll majd a nagyközönség előtt, és a tematikus városnézés egyik állomása lesz majd.

A BKD programja idén is sok lehetőséget/tevékenységet kínál a kisgyermekes családok részére. A gyermekek speciális gyermek városnéző túrán vehetnek részt Tino nyomozóval, és saját címert készíthetnek a Bibiana kézművesműhelyeiben, illetve bábelőadáson vehetnek részt. Ezen kívül bemutatásra kerül néhány történelmi mesterség is, úgy mint a könyvkötészet és a okiratpecsét készítése is. A gyermekek és a felnőttek felülhetnek egy történelmi fa körhintára, vagy saját érmét verhetnek.

A pozsonyi koronázási ünnepség kivételes lehetőséget nyújt minden olyan érdeklődő részére, akik át szeretnék élni a magyar királyok megkoronázása alkalmából szervezett ünnepségek történelmi hangulatát.

A konkrét programokról és eseményekről szóló információk a BTB weboldalán találhatóak meg ITT.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.