Látványparádé az arabok kulturális fővárosában

Azok a magyar turisták, akik szeretnék megismerni az Egyesült Arab Emirátusokat, érdekes feladatra vállalkoznak.  Igaz, a helyi utazási irodák elsősorban a fővárosba, Abu-Dzabiba, illetve Dubajba szervezik programjaikat, de egyre többen arra törekszenek, hogy mind a hét sejkség látnivalóit bemutassák az érdeklődőknek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ennek tudatában indultunk minibusszal a vidék néhány turisztikai attrakciójának megismerésére. Kellemes januári melegben érkeztünk a harmadik legnagyobb emírségbe, Sardzsába, ahol kevesebb az olaj, így inkább az iparra és az idegenforgalomra építenek. Csaknem fél órás utat tettünk meg Dubajtól, hogy meglássuk – ahogy mondják – „az arab világ kulturális fővárosát”. Ebben a több mint hétszázezer lakosú emírségi centrumban az elmúlt években jelentős építkezéseket valósítottak meg, sugárutakat, díszes parkokat alakítottak ki. Emeletes toronyházak jelzik az újat, miközben az uralkodó kezdeményezésére az óvárosban műemléki és múzeumi negyedet hoztak létre. Ezek ma már az UNESCO által védett területek.

A kék szuk arannyal, perzsaszőnyegekkel

A történelmi múltú házakat folyamatosan újították fel és jó ízléssel berendezett különféle gyűjteményeket nyitottak. Érdekességnek számít például az 1904-1964 közötti időszakban közlekedett autók bemutatójától a népviseletekig, az ékszerekig, illetve a tengerészetig tartó színes kiállítás. Hatalmas sivatagi parkban kapott helyet a természettudományok tárháza, ahol az arab félsziget növény- és állatvilágának, a kőzeteinek világát mutatják be.

Sardzsa központjában, az Arab-öböl partjához közel láttuk az iszlám kultúra kiemelkedő alkotását, az Al Noor mecsetet, amely a klasszikus török ottomán építészet szépségeit hordozza. Két, 52 méter magas minaret is tartozik a neves imaházhoz, amelynek csodájára járnak a látogatók. Azután megfordultunk abban a különleges épületben is, amelyet közkedvelt helyi nevén Kék szuknak neveznek. Ez egy hatalmas vásárcsarnok, amelyet gyakran fotóznak a vendégek.

Ahogy az idegenvezető elmondta, ez az épület egy szakmai remekmű, melyet alig több mint három évtizede építettek, és az iszlám legszebb jegyeit hordozza, kék mozaikokkal, ablakokkal. Úgy emlegetik, hogy megjelenésében mintha egy szecessziós állomásépület és egy palota keveredne egymással. Mintegy hatszáz üzlet várja itt a vásárlókat, ahol divatos ruhákból, márkás parfümökből, kelmékből, arab csecsebecsékből válogathatnak. Az emeleten pedig arany- és ezüstláncok, gyűrűk, fülbevalók sokasága fogadja az érdeklődőket. A különleges kínálat mellett szépséges perzsa- és indiai szőnyegeket is ajánlanak a kereskedők, amelyeket teljes nagyságukban tárják az érdeklődők elé. Ez a reprezentatív épületegyüttes immár több mint három évtizede szolgálja a vásárlókat, és a helyiek szerint – az újakhoz képest – már réginek számít.

Halkereskedő kiált a nyitott csarnokban

A különleges épületet mindössze egy utca választja el a zajos halpiactól, amelyet szintén körbejártunk. Az itt megfordulók ízlésük szerint válogathatnak a tenger gyümölcseiből, a különböző alakú és méretű halakból, polipokból, rákokból és langusztákból. Ezeket rendszeresen kora hajnalban fogják a szorgalmas halászok hálóikkal a tengeren, és frissen szállítják a sardzsai piacra. Ez a tevékenység sokaknak nyújt megélhetést ezen a környéken.

A halkereskedők hangosak, kiáltásuk betölti a hosszúkás, nyitott csarnokot, miközben rézből készült régi mérlegeken mérik a kifogott állatokat a vásárlóknak. Munkájuk látványos, sikerük pedig nagy a turisták körében. Nem véletlenül, mert szinte együtt élnek velük, és szívesen beszélnek az egyes halakról. Figyelembe veszik a fogyasztók ízlését, és ehhez igyekeznek igazítani a választékot. Hatalmas műanyag tepsikbe és rekeszekbe pakolt jégdarabokra ágyazzák a halakat, hogy ezzel is megőrizzék a frissességüket.

Ebben a nyüzsgő városban hotelekben és motelekben várják azokat a vendégeket, akik több napra érkeznek. Ezek többsége modern, több csillagos szálláshely. A szobáik nagy része az öbölre néz, az épületek nagy része teraszos, és sok üveggel díszítettek. A szállodákba főleg gyermekes családok érkeznek, akik nyugodt pihenőhelyként választják Sardzsát. A vendéglátók ingyenes autóbuszjáratokat működtetnek az Arab-öböl partján levő strandokra, illetve a nagyobb bevásárlóközpontokba. A városban népszerű közlekedési eszköz a taxi. A sofőrök jól ismerik a település minden zegét-zugát, így érdemes velük utazni. Nem drágák, és gyorsan odaviszik az utasokat, ahová kérik.

Arab sütemények és édességek

A városlátogatást követően a kávéházak várták a vendégeket, ahol gazdagon díszített fapadokon ülve arab sütemények és édességek közül lehetett választani. A kínálatból természetesen nem hiányozhatott a tea és a kávé sem. A nagyszámú attrakció egyre több turistát vonz ebbe a városba. Nemcsak a látnivalók, a vásárlási lehetőségek, hanem a hatalmas, mesterségesen kialakított lagúna a pazar strandjaival a vendégek kedvence.


Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral 

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.