Lembergben járt Nyíregyháza

019. október 18-20-i verőfényes októberi hétvégéjén rendezték meg az egykori Osztrák-Magyar Monarchia multikulturális központjában, az ukrajnai Lembergben a 10. Bor- és Sajtfesztivált. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának közbenjárásával Nyíregyháza is megjelenhetett ezen a nagy látogatottságnak örvendő gasztronómiai rendezvényen, melynek helyszíne a Potocki Palota volt a világörökség részének nyilvánított belvárosban.

A rendezvény témájához igazodva a turisztikai kiadványok mellett a szomszédos világhírű tokaji borvidék borait kóstolták meg a résztvevők a fesztiválon, ugyanakkor nagy sikert arattak az eredetvédett alma, szilva és fürtös meggypálinkák is. A finom borok a standhoz csalogatták a vendégeket, a turisztikai kínálatok megismerése pedig végképp meggyőzte őket arról, hogy Nyíregyházára érdemes ellátogatni. A fő hívószó a termálvíz volt, de természetesen az európai hírű állatpark híre is hamar elterjedt a látogatók körében.

A Lembergi Magyar Kulturális Szövetség idén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, ez alkalomból magyar festményekből álló tárlat megnyitójára is sor került, ahol tiszteletét tette Íjgyártó István, Magyarország Kijevi Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja és kollégái, Larissza Maleh, Magyarország lembergi tiszteletbeli konzulja, valamint Szilágyi Mátyás főkonzul, Magyarország Beregszászi Konzulátusáról. A hivatalos delegáció meglátogatta Nyíregyháza város standját is. Nyíregyháza bemutatkozása annyira sikeresnek bizonyult az „oroszlánok városának” is nevezett Lembergben, hogy a tavalyi 16 ezres látogatói számot idén túlszárnyaló rendezvényre ismét meghívták városunkat.

Az elmúlt évek tudatos marketingkampányainak hatására egyre többen fedezik fel Nyíregyházát Ukrajnából is. A KSH legfrissebb statisztikai adatai szerint idén 8,77 %-kal nőtt a vendégek-, 8,46%-kal pedig az ukrán vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva – tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Forrás: Turizmus Online


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.