Lengyelország: a rejtett kincsek és az aktív turizmus hazája

Hat régióból érkeztek turisztikai szervezetek a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet meghívására, hogy bemutassák térségüket, amelyek sokkal többet tudnak adni, mint elsőre gondolnánk.  

Először is azért, mert még mindig keveset tudunk az ország megannyi izgalmas turisztikai látnivalóiról, annak ellenére is, hogy például a dunaceji tutajozásra a második legnagyobb számban magyar turisták látogattak el idén. Egyre több honfitársunk kerekedik fel Alsó-Sziléziába is kerékpártúrákra és ezért kapnak egyre nagyobb hangsúlyt Lengyelország természeti látnivalói és aktív turisztikai lehetőségei is, magyarázta Farkas Melinda, a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet vezetője. 

Lengyelország és a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet egyre nagyobb erőket mozgósít, hogy megmutassa látnivalóit és még több magyar turista látogasson el az országba.

Ennek egyik eleme a Bárány Róberttel készült Szia Lengyelország című videósorozat, amelynek Varsóról és Lodz-ról szóló első öt része már el is készült (és folyamatban van Lublin városáról és térségéről, illetve Kis-Lengyelországról készülő folytatás), és a lengyel főváros a különböző régiók képviselői által bemutatott desztinációk.

Varsó, az egyre fejlődő metropolisz

Varsó színes házai
Varsó színes házai
Fotó: Depositphotos

Lengyelország sokszínű fővárosa egy modern metropolisz, amely az utóbbi években elképesztő fejlődésen ment keresztül. Jól működő tömegközlekedési hálózatával bárhová gyorsan és könnyen eljuthatunk, ahogy biciklivel is, a városszerte előforduló számos kerékpárállomásnak köszönhetően. Varsó ötvözi a régit és az újat, a történelmi és a modern látnivalókat. Az óváros színes házakkal teli keskeny utcái és a palotához vezető régi út remekül megfér a posztindusztriális építészet remekeivel.

Varsó több mint 100 múzeumában is egészen biztosan mindenki megtalálja a kedvére valót, és ha valaki a természetbe és a zöldbe vágyik, a lengyel főváros erre is ideális.

Mivel területének 40%-a zöld terület, bármerre is menjünk előbb-utóbb biztosan egy parkra vagy kertre bukkanunk, de érdemes felderíteni a Visztula-kerületet is, ahol télen-nyáron klassz lehetőséget várnak a nyári kajakozástól kezdve a varázslatos karácsonyi vásárig és a kulináris kalandozásokig. A városközpontban elhelyezkedő Crowne Plaza ideális szálláslehetőség lehet, amely a főbb látnivalókhoz, a repülőtérhez, illetve a vasúti pályaudvarhoz való közelsége miatt igazán vonzó célpont, ha több napot töltenénk Varsóban. Márpedig töltenénk, mert Varsót igazán megérdemel jónéhány napot, ahogy a közelben fekvő másik izgalmas város is.

Łódz – az ígéret földje

Lodz egyik újjászületett egykori gyárépülete
Lodz egyik újjászületett egykori gyárépülete
Fotó: Depositphotos

A történelem és a modern látványos módon ötvöződik Łódz városában, amely több, mint 600 éves múltra tekint vissza. A város a 19. század végén elindult hatalmas ipari fejlődésének köszönhetően egy igazi metropolisszá nőtte ki magát. Akkoriban úgy tartották Łódz maga az ígéret földje, özönlöttek ide az emberek, és hamarosan egymás után nőttek ki a gyárépületek a földből, volt itt textil, gyapjú, vodkagyár… de miért is beszélünk múlt időről, hiszen ezek a gyárépületek még mindig állnak, sőt!

Úgy tűnik a város napjainkban is csodákra képes, mert a régi gyárak néha egy kastélyra emlékeztető épülete nem csak állnak, hanem újra ragyognak – igaz termelés és gyártás már nem folyik az épületekben.

Viszont, Lengyelország harmadik legnagyobb városának egykori gyárau az elmúlt években, évtizedekben újra életre keltek, és gondos felújítás után új funkciókat kaptak. Az egyikben irodaház, a másikban lakóház, a harmadikban múzeum, a negyedikben éttermek és üzletek kaptak helyet, hogy a helyiek és a turisták is még jobban tudjanak kapcsolódni ehhez a posztmodern és pezsgő városhoz.

A keleti oldal: Lublin és Zamosc

Lublin városa
Lublin városa
Fotó: Depositphotos

Lublin Kelet-Lengyelország egyik legfontosabb városa és egy igazi történelmi ékszerdoboz, amelyet minden ízében áthat a történelem és a kultúra: itt írták alá a lengyel-litván unióról szóló okmányokat, itt találkozik a nyugati civilizáció és a keleti spiritualitás, amelyről több látványosság is mesél, mint a Szentháromság templom vagy a lublini kastély.

A várost bejárva különleges helyekre bukkanthatunk, ahol a lublini múlt és jelen elevenedik meg és egy klasszikus és egyben misztikus világot tár elénk.

Lublin 59 hotelje közül az egyik legnépszerűbb az Arche lengyel szállodalánc lublini tagja, amely 2019 -ben nyitotta meg kapuit 128 standard szobájával, 6 apartmanjával és két mozgássérültek számára kialakított szobával, amelynek harmadik emeleti skybarjából páratlan kilátás nyílik az óvárosra. Lublintól mindössze 85 kilométerre található idén 444 éves Zamosc reneszánsz városa, amelyet egy Jan Zamoyski nevű ember álmodott meg és alapított, és aki belefogott a város ma is álló hatalmas erődjének építésébe.

A város tele van műemlékekkel, itt található Lengyelország legszebb városháza karcsú tornyával, a főteret körülvevő házak árkádos folyosóikkal, köztük az örmény kereskedők gazdagon díszített házaival és páratlan katedrálisával.

Zamosc nem egy nagy város, de annál nagyobb kulturális élet folyik a városfalak között. Több kulturális fesztiválnak és rendezvénynek ad otthont: színházi nyári fesztiválok, borfesztivál, dzsesszfesztivál, a helyi termékek fesztiválja és megannyi sporteseménynek is. A városhoz közel található Roztocze festői területei, egy nemzeti park, ahol túrázni, kenuzni és biciklizni is lehet.

Kis-Lengyelország útjain – Zakopanetól Krakkón át a legmagyarabb magyar városig

A Małopolska régió, más néven Kis-Lengyelország, Lengyelország déli részén fekszik. Gazdag történelme, lélegzetelállító tájai és nyüzsgő városai teszik jellegzetessé és hívogatóvá teszik. Gazdag kulturális örökséggel és természeti szépséggel büszkélkedik, csak úgy vonzza a turistákat - köztük a magyarokat is, szép számmal. Krakkó, Lengyelország egykori királyi fővárosa és történelmi központja, ma az UNESCO Világörökség része.  Hangulatos utcáival és régi épületeivel sikerült megőriznie középkori báját. Kevesen tudják, de Krakkónak és a Magyarországnak a 11. század óta van közös története, közös királyunk és I. Nagy Lajos Jadwiga nevű lányának személyében közös királynőnk is volt.  

Monika Nahimy/Kis Lengyelország Idegenforgalmi Szervezet
Monika Nahimy/Kis Lengyelország Idegenforgalmi Szervezet
Fotó: SZT

Zakopane nem csak Lengyelország téli fővárosa, de a magyarok körében az egyik legnépszerűbb úti cél is, ahol szintén számtalan magyar emlék mesél a közös múltról. Az aktív turizmus szerelmesei itt garantáltan megtalálják amire vágynak: gyönyörű táj, szuper túraútvonalak, a Tátra lenyűgöző hegycsúcsai, kerékpárutak, kastélyok, és még raftingolni is lehet a lengyel-szlovák határnál lévő Pieniny hegység sebes folyóján.

A Krakkótól mindössze 100 kilométerre fekvő Tarnówot is érdemes útba ejteni.

A város nem csupán a lengyel reneszánsz egy újabb gyöngyszeme, hanem a lengyel-magyar barátság városa is, és több magyar kapcsolódási pontja van. Itt született meg az első lengyel-magyar baráti társaság, itt található Bem Mauzóleuma, és a Tarnówi Körzeti Múzeum gyűjteményében az Erdélyi Körkép részletei. Városszerte nyomában eredhetünk a mascarons-oknak, avagy a kis gnómokat ábrázoló szobroknak, akik a legenda szerint a városházáról szöktek meg, hogy aztán később a város különböző pontjain találják meg helyüket. Tarnówot a CNN Travel Európa 15 legszebb kisvárosa közé sorolta.

Az idén 95 éves lengyel légitársaság modern flottája összeköti Varsót és a világot.

2023-ban 10 millió utast szállítottak és ez a szám valószínűleg idén sem lesz kevesebb.

Az északi félteke szinten minden részére repülnek, jó hír, hogy Budapesttel naponta négy összeköttetés van, de az Egyesült Államok legnagyobb lengyel kolóniával rendelkező városába, Chicagóba például Krakkóból, Varsóból és Rzeszówból is mennek gépek, Ázsia felé pedig szintén mindhárom városból.  A napokban, egészen frissen elkészült Szia Lengyelország weboldalon sok-sok hasznos információt találhatunk a különböző régiókról, és elolvashatjuk az országba látogatók szubjektív beszámolóit és élményeit, amelyek egészen biztosan pillanatok alatt kedvet csinálnak, hogy autóval vagy repülővel elinduljunk Lengyelország izgalmas tájai és városai felé.


Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL

Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL 

Erős, 7,7-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Délkelet-Ázsiát. 
Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA

Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA  

Jön az ETA, vagyis az elektronikus utazási engedély, és máris emelik az árát.
OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen

OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen 

Az OTP Travel rendhagyó rendezvényén mutatta be viszonteladói partnereinek a 2025. évi utazási katalógusát.
Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért

Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért 

Mindhárom alkotótól „művészeti javaslatokat” rendelnek, és ezek alapján dönt majd a kuratórium arról, hogy kire vagy kikre bízzák az úgynevezett Dicsőség homlokzat elkészítését.
Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat

Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat 

Ezzel a Róma utáni második legnagyobb olasz városban nyolcra emelkedett az úgynevezett vörös zónák száma, ahol a megszigorított biztonsági intézkedések érvényesek.
Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán

Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán 

Szabadtéri kalandok, kreatív foglalkozások, színházi előadások és izgalmas felfedezések a programban.
Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.