Lezárták a Szent Péter teret és a bazilikát

Lezárták a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések részeként, miközben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.

A szentszéki sajtóközpont bejelentése szerint április 3-áig a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret lezárták a turisták előtt, beleértve a korábban lefoglalt vezetett látogatásokat is. A bazilikában papok tartózkodhatnak.

Korábban a Vatikán lezárta a Vatikáni Múzeumot is. Ferenc pápa összes nyilvános programját is elhalasztották.

A kedd reggel életbe léptetett legmagasabb fokozatú óvintézkedések értelmében aki csak tehette, otthon maradt, aki pedig elment dolgozni, saját autóval, robogóval, kerékpárral vagy gyalogosan tette, a tömegközlekedési eszközök majdnem üresek voltak. Egész Olaszországban korlátozták a hivatalok nyitva tartását, a minisztériumokban bevezették a távmunkát, a római parlament is heti egyszer ül össze. Nem tilos kimenni az utcára, az áruellátás biztosított, nem kell megrohamozni az üzleteket - szól az olasz közrádióban és televízióban folyamatosan ismételt útmutatás.

Az üzletek nyitva tartanak, a presszók, éttermek is, de a vevőknek, vendégeknek elvileg legalább egy méteres távolságot kell tartaniuk egymástól és a személyzet tagjaitól. A bárok padlózatán matricacsíkokkal jelzik, hova álljanak az emberek, hogy ne kerüljenek túl közel egymáshoz

Az olasz vasúttársaság csökkentette az eladható jegyek számát, hogy a vonatokon megfelelő távolságot tudjanak biztosítani az utasok között.

Attilio Fontana, az északnyugati Lombardia kormányzója keddi videóüzenetében még további szigorítást szorgalmazott. "A félmegoldások nem elegendőek, ez a határozottság ideje, minél előbb megállítjuk a járványt, annál előbb újra tudunk indulni" - jelentette ki. A tartomány polgármestereivel egyeztetve a tömegközlekedés leállítását, valamint az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat leszámítva az összes üzlet bezárását sürgette.

Giuseppe Sala milánói polgármester szintén videóüzenetben kérte a fiatalokat, hogy maradjanak otthon.

Forrás: MTI


Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos Roxy Rooftop bárjában tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.