Lyonban 3600 négyzetméteres gasztroközpont nyílik

Lyon legjelentősebb épületében, a Rhone folyó partján található Grand Hotel-Dieu egykori kórházban alakítják ki a francia gasztronómia egyik új fellegvárát.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A francia gasztronómia elismerésével először válhatott egy nemzet konyhaművészete a szellemi világörökség részévé 2010-ben, amikor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) nem egyszerűen a franciák tradicionális nemzeti ételeit, hanem a franciás jellegű étkezést felvette a veszélyeztetett szellemi kulturális örökségek listájára. A francia kormány ezt követően döntött a Gasztronómia városai nevű hálózat létrehozásáról, amelybe 2013-ban négy, önálló regionális konyhával rendelkező város került be: Lyon, Dijon, Párizs és Tours. A közép-franciaországi Lyon hagyományosan a francia gasztronómia egyik referenciavárosának számít, a mintegy 2 ezer éttermében 94 Michelin-csillagot szerzett séf dolgozik, közülük is az egyik legismertebb a város szülötte, Paul Bocuse.

A héten Párizsban bemutatott tervek szerint Lyonban 2018 decemberében nyílik meg a Cité internationale de la Gastronomie nevű gasztronómiai központ a belváros szívében, a Rhone-folyó partján emelkedő több mint 51 ezer négyzetméter alapterületű hatalmas, kupolás épületegyüttesben, amely 1741 és 1761 között épült Jacques-Germain Soufflot tervei alapján.

A felújítás alatt álló egykori városi kórház műemlékjellegű négyszintes épületében mintegy 3600 négyzetméteren kap helyet az új gasztronómiai központ.

A Grimod de la Reyniere, Brillat-Savarin, Careme, Escoffier vagy Curnonsky nevű termekben állandó és időszakos kiállításokkal, valamint egy konyhaművészeti iskolával is várják az érdeklődőket. A neandervölgyi embertől napjainkig a táplálkozás mellett az evőeszközök történetét is megismerhetik a látogatók, s meghívott országok gasztronómiai hagyományait is tanulmányozhatják. A két első díszvendég Japán és Dél-Afrika lesz.

A központban a helyi termelők, kézművesek és séfek saját hagyományaikat és tudományukat megismertetik a nagyközönséggel, és természetesen dietetikai tanfolyamok is indulnak. A konyhaművészet és az etikett szabályai tették lehetővé, hogy az étkezés a társadalmi kapcsolatépítés egyik legfontosabb és legkifinomultabb színterévé váljon Franciaországban, amelynek minden részletét meg lehet majd ismerni az új központban. A Cité internationale de la Gastronomie egész évben számos konyhaművészeti programmal és egy gasztronómiai étteremmel is várja majd a világ minden tájáról évente Lyonba érkező mintegy 7 millió turistát.

Ezenkívül 17 ezer négyzetméteren elegáns üzleteket, 13 ezer négyzetméteren egy ötcsillagos luxushotelt, 8 ezer négyzetméteren zöldfelületet, 2700 négyzetméteren pedig egy konferenciaközpontot alakít ki az Eiffage építőipari vállalat, amely 11 luxuslakást is tervez a Grand Hotel-Dieu-ben.

Az új központ mintegy 40 ezer négyzetméteren felújított terület lesz, amelyhez 11 500 négyzetméteren új építményeket csatolnak. A munkálatok teljes költsége nem ismeretes, de a becslések szerint elérheti a több százmillió eurót.

Michel Gostoli, az Eiffage Construction elnöke szerint csak a gasztronómiai központ kialakításának költsége 19,5 millió euró körül lesz, amelyhez Lyon önkormányzata, az Auvergne Rhone-Alpes régió, valamint a kivitelező is 2 millió euróval járul hozzá. A hiányzó összeget a magánszektor bevonásával reméli Gérard Collomb, Lyon polgármestere a következő hónapokban előteremteni.

Az egykori kórházépület átalakítása mindesetre már egy éve megkezdődött, jelenleg háromszázan dolgoznak a felújításon, és az önkormányzat szerint a következő hetektől már ezer munkás lesz a helyszínen.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen

Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen 

Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás

Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás 

Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?

Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon? 

Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom

Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom 

A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok

Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok 

Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében

Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében 

Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás

Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás 

Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?

Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját? 

Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére

UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére 

Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga

Így áll most a Sagrada Famila-saga 

Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.