Macedónia után Montenegróban is a turizmusfejlesztésről egyeztettünk

Siniša Kusovaccal, a montenegrói Tivat alpolgármesterével, valamint a város önkormányzatának szakembereivel a turizmusfejlesztésben rejlő lehetőségekről folytatott kétoldalú tárgyalásokat Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szakáli István Loránd a montenegrói tárgyalófelek számára ismertette a 2012-ben Magyarországon elfogadott hungarikumtörvényben rejlő lehetőségeket, majd elmondta: minden nemzet számára fontos, hogy országimázsa építésének érdekében bemutassa saját értékeit a külvilág számára is. A magyar kormánynak az a szándéka, hogy mindehhez megfelelő marketingtámogatást biztosítson.

A helyettes államtitkár kifejtette: kifejezetten jónak mondhatók a kétoldalú magyar-montenegrói kapcsolatok, Magyarország számára fontos ez a régió. Ezért a két ország közötti hosszú távú együttműködés alapjait többek között a közös bizalomra és tapasztalatcserére érdemes építeni.

Siniša Kusovac, Tivat alpolgármestere elmondta, Magyarország sikeres utat járt be a kulturális hagyományok és értékek megőrzését illetően, ez a tapasztalat pedig hasznos lehet számukra is. A montenegrói tárgyalófél jelezte, az első lépés a kapcsolatok szorosabbra fűzése terén a két ország közötti közvetlen légi járat kialakítása lehetne, amely hozzájárulhatna a régió további fejlesztéséhez. A turisztikai együttműködés jegyében a montenegrói fél jelezte, szívesen mutatkozna be Tivat városa a 2017-ben, Budapesten megrendezendő Utazás kiállításon.

Szakáli István Loránd elmondta, hogy jelezni fogja részvételi igényüket az Utazás kiállítás szervezői számára, továbbá az együttműködések elmélyítése érdekében javasolta a magyar-montenegrói testvérvárosi kapcsolatok kialakítását. A helyettes államtitkár jelezte, hogy szívesen bemutatnánk hungarikumainkat Tivat város valamelyik gasztronómiai, hagyományőrző, kulturális fesztiválján.

Korábban Macedónia fővárosában, Szkopjéban volt szó a magyarországi hungarikumtörvénnyel kapcsolatos tapasztalatok átadásáról és az országimázs-építésben rejlő lehetőségekről, erről ide kattintva olvashat.


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.