Madrid: megszűnik a forgalomkorlátozás a belvárosban

A spanyol legfelsőbb bíróság kedden megszüntette a madridi belváros korlátozott gépjárműforgalmú övezetét, az előző városvezetés Madrid Central néven ismert nagyszabású környezetvédelmi projektjét.

A legfelsőbb bíróság határozatával megerősítette a madridi tartomány felsőbíróságának (TSJM) tavalyi döntését, amely eljárási hiányosságokra, formai hibákra hivatkozva érvénytelenítette az alacsony károsanyag-kibocsátású zóna kialakításáról szóló rendelkezést. A spanyol főváros történelmi központjában található területen nem azonnal szűnnek meg az érvényben lévő közlekedési korlátozások és a bírságok, hanem két hónapon belül, amint a legfelsőbb bíróság döntése jogerőre emelkedik.

A jelenlegi városvezetés a Madrid360 elnevezésű cselekvési tervvel készül kiváltani a megszűnő Madrid Centralt a nyáron, amelynek keretében például a főváros emblematikus terét, a Puerta del Solt és környékét teljesen autómentessé tennék. Más módon, mint eddig, de fenntartanák a gépjárművek környezetvédelmi besorolás szerinti behajtási és parkolási engedélyét a városközpontban. A Madrid Central 2018. november 30-án lépett életbe a belváros 472 hektárnyi területén azzal a céllal, hogy csökkentse a járműforgalom okozta környezeti károkat.

Korábban az Európai Bizottság több alkalommal is figyelmeztette Spanyolországot, hogy a légszennyezettség csökkentése érdekében tett intézkedései nem elegendőek, és az előírt határértéket meghaladó a nitrogén-dioxid-szennyezés a két legnagyobb városban, Madridban és Barcelonában. Az Ecologistas en Accion környezetvédő szervezet szerint a forgalomkorlátozás nyomán 22 százalékkal csökkent a szennyezőanyag-kibocsátás 2019-ben a madridi belvárosban.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.