Magasan vezet Prága a régiós versenyben

Az Euromonitor International nem avat be a prágaiak titkába ismét összeállított, a világ 100 legnépszerűbb városi desztinációját 2016-os adatok alapján listázó sorrendjében. A sorrend a nemzetközi turistaérkezések számát veszi alapul. A lista élén Hongkong, Bangkok, London és Szingapúr áll, Budapest az 55. helyet foglalja el, Prága a 18., Bécs pedig a 30. helyen áll.

A rangsorban szereplő első 100 városban a 2016-os évben 556 millió turistaérkezést regisztráltak. A lista elején a tavalyi évhez képest nem történt változás, a legtöbb vendéget 2016-ban is, Hongkong fogadta.

A második helyen Thaiföld fővárosa, Bangkok végzett, a tavalyi eredményekhez képest 10%-kal több vendégérkezést, több mint 23 milliót regisztráltak.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyén London áll, 3,4%-os növekedést mutatva a 2016-os adatokhoz képest.

A tanulmányban olvasható, hogy annak ellenére, hogy Európának több politikai konfliktussal is szembe kellett néznie, a turistaérkezések igaz minimálisan csökkentek, de nem maradtak el. A jó eredményeket részben a fapados légitársaságoknak és az Airbnb elterjedésének tulajdonítják.

London után európai viszonylatban Párizs és Róma regisztrálta a legtöbb érkezést. A régiós városok közül a legjobb eredményt idén is Prága érte el a 18. hellyel, javítva négy helyet a tavalyi eredményéhez képest. A cseh főváros 4,5% -os növekedést ért el és 8,5 millió turistaérkezést regisztrált 2016-ban.

A másik versenytársunk, az osztrák főváros, Bécs, 6 millió vendégérkezéssel az összesített lista 30. helyén végzett.

Az adatok szerint Budapest az 55. a globális versenyben, 3,8 millió vendégérkezéssel, és az egyik legerősebb, 9,1%-os forgalombővüléssel.

Forrás: Euromonitor International


Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója

Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója 

Berlin, mint a megosztott város több helyen állít emléket fájdalmas múltjának.
Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában

Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában 

Az ünnepélyes megnyitóra október 27-én kerül sor.
Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.