Magyar nő lett a világ egyik legjobb idegenvezetője

Személyre szabott túrákat kínál a turistáknak Szőke Zsuzsanna, aki nemrég felkerült a The Guardian című brit lapnak a világ legjobb idegenvezetőit felsoroló listájára.

Hétköznapi emberekként igyekszem megszólítani a hozzám forduló turistákat - mondta el az MTI-nek az idegenvezető, aki többnyire angol és olykor spanyol nyelven magán- vagy kiscsoportos budapesti túrákat kínál. Hozzátette, nem tudja, hogyan került be a rangos lap összeállításába.

"A múltban többször is vezettem a lap két újságíróját, az egyikük visszatérő volt, mindig engem keresett" - idézte fel, hozzáfűzve, hogy emailben kapta meg utólag a megjelent cikkre mutató linket az újságírótól, aki azt írta, hogy nagyon elfoglalt volt, és ezért elfelejtett előre szólni a listáról.

"Nem gondolom azt, hogy különleges ember lennék, de az biztos, hogy nagyon szeretem a munkámat" - fogalmazott, hozzátéve, hogy minden egyes túrára, vendégre külön készülve, valóban személyre szabott túrákat igyekszik nyújtani. Egy-egy megkeresésnél érdeklődni szokott a turisták érdeklődéséről, munkájáról és életkoráról is, emellett mindig igyekszik kapcsolatot teremteni köztük és a mai Budapest, valamint annak lakói között.

Saját személyes kedvencének az olyan épületek - például a Palotanegyed vagy az egykori zsidónegyed építészeti különlegességeinek - megmutatását nevezte, amelyeket máshogy nem ismernének meg a turisták. Mint elmondta, nagyon népszerű a turisták körében Budapest második világháborús történelmének felfedezése, mivel többségük olyan országból és városból érkezik, amelyekre nem gyakoroltak ekkora hatást a harcok.

Szőke Zsuzsanna elmondta azt is, hogy egyelőre nem érzi a The Guardian listájának hatását, az újságíróktól eltekintve mindeddig nem keresték többen a megszokottnál. Úgy véli, hogy az általa is képviselt magánturizmus jelenleg még nem túltelített iparág, jelenleg a CurioCity elnevezésű új, személyre szabott túrákat kínáló vállalkozása elindításán dolgozik.

Forrás: MTI


Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.