Magyar tárlatvezetés Berlin egyik leghíresebb múzeumában

Magyar nyelvű tárlatvezetéssel mutatja be Magyar Modern című kiállítását a német főváros egyik legrangosabb múzeuma, a Berlinische Galerie.

A Berlinben készült modern és kortárs képzőművészeti alkotások gyűjtésére és bemutatására szakosodott múzeum első alkalommal kínál magyar nyelvű tárlatvezetést. A december 18-i eseményen a látogatók az 1910-es és 1920-as évek berlini magyar művészeinek munkásságával ismerkedhetnek meg, és a többi között azt is megtudhatják, hogy mely híres berlini épületeteket tervezték magyar építészek. A tárlatvezetést három alkalommal ismétlik meg, kétszer januárban és egyszer február elején. A Berlinische Galerie négy évnyi előkészület után, november elején nyitotta meg a Magyar Modern - Ungarische Kunst in Berlin 1910-1933 (Magyar művészet Berlinben 1910-1933) című tárlatát, a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized legnagyobb szabású magyar vonatkozású németországi képzőművészeti kiállítását.

 

A több mint 200 festményt, grafikát, szobrot, fényképet, plakátot és egyéb műalkotásokat felvonultató tárlat arról szól, hogy a Berlinben dolgozó külföldi művészek legnagyobb közösségei közé tartozó magyar alkotók miként járultak hozzá a weimari köztársaság fővárosának virágzó kozmopolita kultúrájához. A modern német művészet aranykorának számító húszas években globális kisugárzású kulturális metropolisszá emelkedő Berlin magyar mestereinek bemutatása "régi tartozás" - mondta a tárlat megnyitóján az egyik fő együttműködő partner, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria igazgatója, Baán László, aki szerint a kiállítás nem csak történeti szempontból figyelemre méltó, hiszen meglehet, hogy a huszadik század húszas éveihez hasonlóan a jelenkor is olyan időszak, amelyben "a jövő már elkezdődött, de a múlt még nem ért véget", és mindenki tanúja "valami új nagy fájdalmakkal és nehézségekkel kísért megszületésének". A mások mellett Bernáth Aurél, Ferenczy Béni, Kassák Lajos, Moholy-Nagy László és Rippl-Rónai József munkáiból válogatott kiállításra Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Hollandiából, Franciaországból és Angliából, múzeumoktól és magángyűjtőktől vegyesen érkeztek művek.

A február 6-ig látogatható tárlat kilenc részből áll, külön kiemelve például a páratlanul sokszínű korabeli német sajtóban dolgozó magyar fotóriporterek munkáját. Rendezésében közreműködött a német fővárosban működő magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin, amely gazdag programsorozattal kíséri a kiállítást, köztük a "Berlin jó volt hozzánk, idegenekhez" című német nyelvű felolvasószínházi előadással, amelyen művészek, írók, újságírók, köztük Márai Sándor, Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő szövegei révén mutatják be a magyar szerzők berlini élményeit.

Forrás: MTI


Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió

Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió 

A termálvizek, történelmi emlékek, a borászatok és római kori maradványok mellett egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus és a számos kiépített via ferrata útvonalnak köszönhetően a különböző adrenalin túrák.
Dubaj ősszel is a legjobb úti cél

Dubaj ősszel is a legjobb úti cél  

Az ősz beköszöntével számos szabadtéri programlehetőséget kínál Dubaj minden korosztály számára. 
Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

Munkaerőhiány, infrastruktúra, fenntarthatóság – ilyen szempontokra hívják fel a figyelmet szakértők a görög idegenforgalommal kapcsolatban. És erről, egy igencsak szokatlan módszerrel, a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.