Magyarország kulturális és turisztikai kínálata Düsseldorfban

Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában mutatkozott be Magyarország kulturális és turisztikai kínálata. A Magyar Napokon a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) is képviseltette magát kiállítóként szeptember 5-8. között.

Egyetlen vendégnek sem kellett megtennie ezer kilométert ebben a négy napban, hogy magyar lángost, gulyást, akácmézet, kürtőskalácsot kóstolhasson vagy valódi gyümölcspálinkát kortyolhasson: az ez évben negyedik alkalommal megrendezett eseményen. A düsseldorfi városháza előtti téren felállított „Hundorfban” a látogatók testközelből ismerkedhettek a magyar kultúrával, tradicionális magyar ételekkel, valamint kézműves élményekben is részt vehettek a fazekasmester vagy a kékfestők sátraiban, sőt magyar iskolák kórusait, autentikus folklórzenét is hallgathattak. A helyi magyar főkonzul, Szegner Balázs irányításával megvalósuló Magyar Napok rendezvény 2500 négyzetméteren és 33 standon kínálta a magyar kulturális és kulináris specialitásokat a legnépesebb, 18 millió lakosú német tartomány fővárosának történelmi piacterén. Düsseldorfban számottevő a magyar kultúra jelenléte, tekintve, hogy a városban és környékén 20.000 magyar él.

A „Hundorf” kulturális programkínálata többek között a német-magyar kapcsolatok közelmúltbeli történetére, például az országhatárok 1989-es megnyitására helyezett különleges hangsúlyt: fotókiállítással emlékeztek arra, hogy éppen 30 évvel ezelőtt, 1989. szeptember 10-én éjfélkor nyitotta meg a határt Magyarország az NDK-menekültek számára, míg néhány héttel később, november 9-én a berlini fal is leomlott.

A színpadon számos, a magyar kultúrát fémjelző zenekar és művész mutatkozott be Palya Beától a többféle zenei stílust ötvöző Karaván Famílián át a tűzzsonglőrökig. Magyarország innovatív és sportos országként is bemutatkozott a düsseldorfi fesztiválon több új sportággal: a TeqVoly-val, amely a Teqball magyar sportinnováción alapszik — a röplabda és teqball keveréke, amit egy teqball asztalon játszanak –, valamint a StringBike-kal, a lánc nélküli kerékpárral.

A Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ a Nyugat-Balatoni Térségmarketing Közhasznú Kht-vel (West Balaton TDM) közösen üzemeltetett információs standot az eseményen. Óriási volt az érdeklődés, tekintve, hogy Németországnak ezen a részén hiánypótló a magyar turisztikai szolgáltatók jelenléte. Az információigény egyaránt kiterjedt Budapest kulturális kínálatára, attrakcióhelyszíneire – beleértve a gyógyfürdőket is –, továbbá az új fejlesztésekre, kiadványokra és a térképekre is. Az egyéni látogatók számára vonzó turisztikai újdonság volt a Budapest Card városkártyacsalád is.


Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél

Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.