Málta fővárosának szépségét a covid sem tudta beárnyékolni

Valletta lett idén az ötödik legjobb „kisváros" a Condé Nast turisztikai magazin olvasói szerint. 

Málta fővárosa, Valletta 2020-ban ötödik helyezést ért el a népszerű angolszász turisztikai magazin, a Condé Nast Traveler olvasóinak szavazata alapján. 

Az évente meghirdetett felmérés teljes egészében a magazin olvasóitól kapott szavazatokon alapul, akik közül nagyon sokan szívesenés sokat utaznak.
Az eredményeket kísérő rövid leírásban Vallettát több szempontból is dicsérettel illették barokk építészeti szépségeiért, és azért a tényért, mert 2018-ban Európa Kulturális Fővárosa lehetett. Kiemelésre kerültek a máltai fővárosban kínált szállás-, gasztronómiai és városnézési lehetőségek is.

Julia Farrugia Portelli idegenforgalmi és fogyasztóvédelmi miniszter hangsúlyozta, ennek az elismerésnek nagy a jelentősége. "Málta számára mindig megtiszteltetés, amikor elismerést kap egy ilyen rangos folyóirat olvasóitól. De az idei sajátos körülmények még különlegesebbé teszik, mivel ez azt bizonyítja, hogy minden kihívás ellenére Valletta és Málta továbbra is ott szerepel az utazóközönség gondolataiban és ez jót tesz a desztinációnak."
Johann Buttigieg, a Máltai Turisztikai Hivatal (Malta Tourism Authority) vezérigazgatója hozzátette, az MTA folyamatos erőfeszítései, amelynek célja Málta népszerűségének fenntartása a sziget legfontosabb turisztikai küldőpiacain, meghozza gyümölcsét. Az, hogy Málta a világranglista kiemelkedő helyén szerepelt, a hivatal és az ország felé tükrözi a tényleges utazók, a jövő potenciális vendégeinek véleményét. 

Forrás: www.visitmalta.com


Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten

Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten 

Turizmus egész évben: túrázás, kerékpározás és természet a Salzkammerguti régióban.
Bázeli harangok és böjti fesztivál

Bázeli harangok és böjti fesztivál 

A svájci kisváros farsangi hagyománya idén a hamvazószerda utáni hétre esik.
Az európai tőzsdék azonnal reagáltak a londoni repülőtérnél történt tűzesetre

Az európai tőzsdék azonnal reagáltak a londoni repülőtérnél történt tűzesetre 

Az utaztatási cégek részvényeinek árfolyamcsökkenése érzékenyen érintette az európai tőzsdemutatókat.
Bemutatkozott a Szlovák Paradicsom és Igló

Bemutatkozott a Szlovák Paradicsom és Igló  

A magyarok körében Szlovákia egész évben népszerű, különösen a Szlovák Paradicsom környéke, amely egész évben várja a látogatókat.
Indulhatnak a turisták Szantorini szigetére

Indulhatnak a turisták Szantorini szigetére 

A Szantorinit érintő földrengési aktivitás csökkenését követően a sziget készen áll arra, hogy fogadja a turistákat a közelgő szezonban.
Osztrák workshop a budai Vár tövében

Osztrák workshop a budai Vár tövében 

Ahány tartomány, annyiféle ajánlat.
Izrael készen áll a turisták fogadására

Izrael készen áll a turisták fogadására 

Izrael a kihívásokkal teli időszak után immár készen áll arra, hogy ismét turisták millióit fogadja a világ minden tájáról.
Szlovákiai síterepek: mutatjuk, amelyek továbbra is látogathatók

Szlovákiai síterepek: mutatjuk, amelyek továbbra is látogathatók 

A Jasnán és a Magas-Tátrában a lehűlés után 5-15 cm -es új hó esett.
Súlyos az árvízhelyzet Andalúziában

Súlyos az árvízhelyzet Andalúziában 

Áradásveszély miatt több mint ezer embert telepítettek ki és sok iskolában elmaradt a tanítás Andalúziában.
Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt?

Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt? 

Németország nagy része hivatalosan is visszanyerte a ragadós száj- és körömfájástól (FMD) mentes státuszát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.