Megnyitotta első budapesti irodáját ez a lengyel utazásszervező

Magyarországi leányvállalata révén folytatja terjeszkedését és fejlesztéseit hazánkban a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb utazásszervezője, az ITAKA. A magyar piacon alig két év alatt meghatározó szereplővé fejlődő ITAKA Hungary 2023-ban mintegy 8 milliárd forintos bevételt produkált, legfrissebb utasforgalmi prognózisai szerint pedig a tavalyihoz képest 30%-os átlagár növekedéssel kalkulál az idei évre. 

A cég Albániától kezdve Görögországon, a Kanári- és a Maldív-szigeteken, vagy éppen Spanyolországon és Törökországon át egészen Zanzibárig bezárólag, a portfóliójába tartozó 24 desztinációra közel 25 ezer utas számára szervezett utazást 2023-ban. A jelenlegi kínálatban továbbra is a közép- és felsőkategóriás, jellemzően családbarát szállások – egyes desztinációkban felnőttbarát hotelek is – félpanziós vagy all inclusive ellátást kínáló szállodák találhatók meg. Az utasszállítást hagyományos és diszkont légitársaságok bevonásával bonyolítják le, általában charterjáratokkal és „block seat” rendszerben.

„Óriási büszkeség a számunkra és a dinamikus növekedésünk, illetve a jövőbeni nagyívű terveink ékes bizonyítéka, hogy a budapesti irodánk megnyitásával tovább folytatjuk bővülésünket a magyarországi piacon. Legfőbb célunk, hogy még közelebb kerüljünk az ügyfelekhez, és még jobban kiszolgálhassuk az utazási igényeiket, felejthetetlen élményeket, illetve a lehető legoptimálisabb utazási csomagokat kínálva a számukra” – nyilatkozta Kreiter Gábor, az ITAKA Hungary ügyvezető igazgatója.

 

A lengyel ITAKA utazásszervező 2022 első negyedévében lépett be a magyar tour operatori szegmensbe, és eddig csak online foglalásokon, call centeren, valamint partnerhálózaton keresztül szolgálta ki magyarországi utasait. A piaci igények azonban azt mutatták, hogy a nálunk hagyományokon alapuló offline foglalási szolgáltatás továbbra is népszerű, így a lengyel anyacég a budapesti Corvin Plazában megnyitotta első budapesti irodáját. 

A mediterrán desztinációk nagy népszerűségnek örvendenek
A mediterrán desztinációk nagy népszerűségnek örvendenek
Fotó: Itaka Hungary

Mivel a magyar emberek utazási kedve továbbra is jelentős, sőt a hazai turisztikai szakemberek óvatos becslései is azt mutatják, hogy a külföldi utazások száma rekordok fog dönteni az idén, ezért a cég pozitívan tekint a jövőbe.

De pontosan mit jósolnak az előfoglalási adatok az idei évre?

„A napokban zárult le a 2024-es előfoglalási szezon, és az elsődleges elemzésekből már most az látszódik, hogy a tavalyihoz képest sokkal jobban sikerült a nyári ajánlatok értékesítése. Ez azt prognosztizálja, hogy jó év elé nézünk, és ez a kedvező tendencia azt ígéri, hogy a 3. legnagyobb magyarországi utazásszervező irodává léphetünk elő. Természetesen a végeredményt nagyban befolyásolják a gazdasági körülmények, valamint a geopolitikai helyzet is, hiszen ahogy mondani szokták; a turizmus a béke iparága” – tette hozzá a szakember, aki az elmúlt két év tapasztalatai alapján azt is összefoglalta, hogy a magyar utasok nagy átlagot nézve milyen úti célokat, és milyen típusú nyaralást választanak.

Törökország továbbra is az első számú kedvenc, de a többi mediterrán desztináció, köztük Görögország, Spanyolország, Olaszország, és az utóbbi időben Albánia is nagy népszerűségnek örvend. A télből nyárba való utazás minden magyar álma, de például a Maldív-szigetek a nyári időszakban is kiváló feltételeket kínál. Zanzibár a csapadékosabb időszak miatt egyértelműen téli úti cél.

Törökország továbbra is a magyarok elsőszámú kedvenc úticélja
Törökország továbbra is a magyarok elsőszámú kedvenc úticélja
Fotó: Itaka Hungary

"Általánosságban kijelenthető, hogy a magyarok általában a jó ár-érték arányú, all inclusive ellátású utazásokat keresik. A családosok a gyerekbarát hoteleket, míg a fiatalabb közönség és az egyedülálló párok a jó elhelyezkedésű szállodákat preferálják. Az is megfigyelhető, hogy általában a komplex, tehát szállást, transzfert, magyar idegenvezetőt és kirándulásokat tartalmazó csomagokat kedvelik. Ezt mi magas színvonalon tudjuk biztosítani, hiszen a saját helyi partneren keresztül közvetlen ráhatásunk van a szolgáltatások minőségére is.” - tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól.

 


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.