Mégsem zárják le az indonéziai Komodo-szigetet

Az indonéz hatóságok a korábbi tervvel ellentétben nem zárják le az idegenforgalom elől januártól a veszélyeztetett komodói sárkányok lakóhelyéül szolgáló Komodo-szigetet, hanem ezerdolláros (307 ezer forintos) "tagsági díjat" szednek majd a turistáktól - osztotta meg értesülését a BBC News kedden.

Áprilisban még azt jelentették be, hogy 2020 januárjától lezárják a szigetet az óriási varánuszok védelmében, és csak egy év múlva nyitják meg újra az idegenforgalom előtt. A kormány most azonban úgy döntött, hogy inkább borsos belépőt szed: a szigetre érkezőknek ezer dollárt kell majd fizetnie az eddigi tíz dolláros (3 ezer forintos) díj helyett.

Tavaly 176 ezer turista látogatott el Komodo-szigetre, 2008-ban még csak 44 ezer fő járt ott. Az ezer dolláros "tagsági díj" egyéves belépést biztosít a szigetre látogatóknak. A terület kormányzója, Viktor Bungtilu Laiskodat szerint ez a díj olcsó. Az indonéz híradások szerint a tagságnak két szintje lesz. A prémiumtagok ellátogathatnak a Komodo-szigetre, a nem prémiumtagok pedig a Komodói Nemzeti Park más szigeteire léphetnek, ahol szintén élnek varánuszok. A tagsággal kapcsolatos pontos szabályokat hamarosan kidolgozzák.

 

A kormány a hétfői döntés mellett arról is tájékoztatott, hogy fokozzák a komodói sárkányok védelmére tett erőfeszítéseket. Azt is közölték, hogy a korábbi tervvel ellentétben a sziget mintegy kétezer fős lakosságát sem telepítik ki. Arra azonban ügyelnek, hogy ne nőjön a létszám, és ezzel ne fenyegesse a varánuszok élőhelyét. A helyi közösséget felvilágosító programmal készítik fel arra, hogy segítsenek a veszélyeztetett faj megvédésében.

A Komodo-sziget - amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel - az utóbbi időben egyre népszerűbb a turisták körében, köszönhetően a közeli Flores-szigeten leszálló új légi járatoknak és a szigeten létesült új szállodáknak.

Az UNESCO adatai szerint a nemzeti park szigetein, Komodón, Rincán, Padaron, továbbá Flores egyes partszakaszain mintegy 5000 komodói varánusz él vadon. A komodói óriásgyíkok több mint 3 méteresre is megnőhetnek, a kifejlett példányok testsúlya mintegy 70 kilogramm, harapásuk mérgező.

Forrás: MTI


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.