Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást

A brit székhelyű, díjnyertes utazási társaság döntése sokkolta az utasokat, főleg azokat, akik már nyaralásukat tervezték Bulgáriába, Horvátországba, Montenegróba, Szlovéniába, Máltára vagy Észak-Ciprusra.

A vállalat ígérete szerint minden érintett utas visszatérítést kap a következő hetekben, a legközelebbi indulási dátummal rendelkezők (beleértve az e heti utakat) elsőbbséget élveznek, olvasható a cég közleménye a mirror.co.uk oldalán.


Fotó: Depositphotos

A Balkan Holidays az utóbbi években évente több mint 27 ezer ATOL-védelemmel ellátott utast szolgált ki, és a brit utazásszervezők közül ez volt az egyetlen, amely 17 brit repülőtérről indított járatokat.

A cég az évek során több elismerést is begyűjtött, 2011-2013-ig egymás után háromszor elnyerte a Brit Utazási Díjak bronzérmét „A legjobb közepes méretű utazásszervező Kelet- és Délkelet-Európába” kategóriában, majd 2015-ben és 2019-ben. Ezért is állnak most sokan értetlenül a kialakult helyzet előtt.

 


Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására

Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására 

A 32. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai vásáron idén 78 kiállító mutatja be új kollekcióit.
Amerikába készül? Ezzel számoljon!

Amerikába készül? Ezzel számoljon! 

2025-ben több jelentős változás történt az Egyesült Államokba történő beutazás szabályozásában.
Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben

Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben 

Azt a festékgyárat találták meg Haifa partjainál, ahol a Bibliában is leírt színeket állították elő.
Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból

Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból 

Áramszünet, káosz, törölt járatok .
Catania kincsei

Catania kincsei 

Szent Ágota szomorú legendája összefonódik Szicília második legnagyobb városa, Catania történelmével.
Helyszíni beszámoló az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusáról

Helyszíni beszámoló az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusáról 

Idén először a kongresszust minősített zöld rendezvényként szervezték, megfelelve ezzel az osztrák környezetvédelmi védjegy kritériumainak.
Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna

Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna 

Látogatói foglalási rendszer kerül bevezetésre a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelme érdekében.
Útmutató a Hajnan-szigetre készülőknek – MUISZ-tanulmányút, 2. rész

Útmutató a Hajnan-szigetre készülőknek – MUISZ-tanulmányút, 2. rész 

Ha a „kínai Hawaii”-nak nevezett üdülőszigetre tervez nyaralást vagy utazási irodásként oda szervez csoportokat/egyéni utasokat – íme, néhány hasznos tanács.
A RateHawk közzétette a 2024-es év üzleti eredményeit

A RateHawk közzétette a 2024-es év üzleti eredményeit 

A foglalások száma 67 százalékkal növekedett
Lezárult az Invia Group felvásárlása

Lezárult az Invia Group felvásárlása 

A WP Holding véglegesítette a vezető európai turisztikai vállalat, az Invia Group SE részvényeinek 100 százalékos felvásárlását. Az akvizíció értéke 242,8 millió euró volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.