Megválik a TUI a Hotelbeds-től

A döntést azzal indokolták, hogy a szállásfoglaló oldal üzemeltetése nem illett bele az üzleti stratégiájukba.

A TUI 1,2 milliárd euróért eladja a Hotelbeds szolgáltatását, amely a világ első számú B2B szállásfoglaló oldala. A vevők a brit Cinven Capital Management pénzügyi befektető, valamint a szintén befektetéssel foglalkozó Canada Pension Plan Investment Board. A teljes átvétel várhatóan idén októberig megy végbe.

A Hotelbeds bevétele a 2014/15-ös üzleti évben 4,3 milliárd euróra rúgott, a TUI azért döntött mégis az eladás mellett, mert az nem illett bele üzleti stratégiájába.

Fritz Joussen, a TUI Csoport vezérigazgatója elmondta: „Ez a tranzakció mind a Hotelbeds jövője, mind a TUI Csoport részvényesei számára előnyös. A TUI ezzel a lépéssel tovább erősíti pozícióját, mint a világ első számú turisztikai cégcsoportja, és továbbra is a növekedési pályáján marad.”

Forrás: FVW


 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek 

Vasárnap óta már mintegy 9 ezer ember hagyta el a szigetet, keddre további rendkívüli repülőjáratokat ütemeztek be.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.
Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást

Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást 

Van egy különleges kávézó Tokióban, amelyet azoknak dedikáltak, akik nem szeretik halogatni az elintéznivalókat és a feladatokat.
Stockholmban debütál a díjnyertes magyar szék

Stockholmban debütál a díjnyertes magyar szék 

A Forms Design Red Dot díjas Stretch széke helyet kapott a világ egyik legelismertebb designplatformja a feltörekvő tervezők és márkák számára.
 Ne februárban induljon olasz pályákra síelni!

Ne februárban induljon olasz pályákra síelni! 

Kezdetét vette a hagyományosan februárra és március első felére eső síszezon, amikor az olaszok többsége a hegyekbe megy.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.