Mi lesz a folyókkal?

A WWF és más szervezetek, intézetek részvételével elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról. A jelentés feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott, és javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására. Ezt azonban ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is.

A 2019 májusában a Nature magazinban publikált tudományos elemzés szerint a világ 246 leghosszabb folyójának alig egyharmada szabályozatlan - több mint 60%-uk szabad folyását gátak, vízerőművek vagy víztározók akadályozzák.

Az elemzés elkészítésében 34 kutató vett részt világszerte ismert kutatóintézetekből és szervezetektől - többek között a WWF-től is -, munkájuk során összesen 12 millió kilométernyi vízfolyást vizsgáltak meg. Ezzel elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan folyók elhelyezkedéséről és kiterjedéséről. Műholdas megfigyeléseket is használva minden eddiginél alaposabban vizsgálták meg ezeket a kivételesnek tekinthető vízfolyásokat.

Az elemzés többek között megállapítja, hogy a Föld 1000 km-nél hosszabb 91 folyója közül már csak 21 tekinthető szabályozatlannak, tehát 21 folyó jut el úgy a forrástól a torkolatig, hogy egyetlen gát sem akadályozza útját.

A gátak és víztározók az első számú okai annak, hogy a folyók hosszanti átjárhatósága csorbát szenved. A gátak nem csak a vándorló halak számára jelentenek akadályt, hanem a hordalékmozgást és a vízjárást is alapvetően befolyásolják. Jelenleg közel 60 000 nagy gát található a világ folyóin, és további 3700 gát építését tervezik. Gyakori eset és probléma az is, hogy a vízerőművek tervezése egy folyón vagy vízgyűjtőn egyenként zajlik, nem vizsgálva az összeadódó hatások miatti kockázatokat.

Az egészséges folyókból az ember is profitál

A folyók és vízgyűjtőterületeik a természet és az emberiség éltető erői közé tartoznak az egész világon. A szabad folyású folyók nem csak a természeti környezet állapotának megőrzése miatt jelentősek, hanem a társadalom számára nyújtott szolgáltatásaik miatt is. Ma a gazdasági fejlesztések nyomása alatt számuk azonban folyamatosan csökken.

A folyók által nyújtott szolgáltatásokat gyakran alulbecsülik, vagy csak azután ismerik fel, miután már elvesztek. Pedig az egészséges vízfolyások sok országban a népesség élelmiszer-ellátásában jutnak döntő szerephez, máshol a folyók és ártereik az aszály és az árhullámok esetén nyújtanak megoldási lehetőségeket. A folyókhoz kötődő fajok és élőhelyek megóvása szempontjából is kiemelkedő a jelentőségük, ez fajok és populációk ezreit érinti. Az elemzés világszinten mutat rá arra, hogy a még szabályozatlan folyók megőrzése és a gátépítések féken tartása a Föld egésze szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

Európában sem rózsás a helyzet

A jelentésből kiderül, hogy Európában nincs 1000 km-nél hosszabb szabályozatlan vízfolyás. Magyarország és a Kárpát-medence folyói között sok olyat találunk, melyeken nincs gát vagy vízerőmű, ennek ellenére mégsem tekinthetjük őket szabályozatlannak. A folyószabályozások miatt a 19-20. században nagyon sok mellékágat és holtágat levágtak a folyókról, és több tízezer hektár ártér került az árvízvédelmi töltéseken kívülre. Ezek a leszűkült árterek is rendkívüli élőhelyeknek és fajoknak nyújtanak otthont, a lakosság számára ivóvízforrást biztosítanak, a szabadidő eltöltésére és kikapcsolódásra pótolhatatlan lehetőséget nyújtanak.

Folyóink és ártereik megújuló képessége rendkívül nagy: Magyarországon lehetőség lenne az árterek visszacsatolására a Tisza mentén vagy a mellékágak visszacsatolására a Duna vagy a Dráva mellett. Folyóink értékeinek megóvása és helyreállítása tehát hatalmas felelősség. A WWF szerint ezt a felelősséget vállalni kell, és a lehetőségeket kihasználva hozzá kell látni a folyók helyreállításához, valamint a folyókra kockázatokat jelentő fejlesztéseket fokozatosan el kell hagyni.


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.