Milyen növekedést hozhat a jubileumi szentév Róma turizmusának?

A katolikus egyház idei, jubileumi éve fellendíti az olasz gazdaságot, de úgy tűnik, a korábbi becslések túl optimisták voltak. Több mint 30 millió zarándokot várnak Rómába, és az elmúlt egy hónapban már félmillió látogató lépte át a Szent Péter-bazilika Szent Kapuját, tudható meg az euronews.com tudósításából.

A római La Sapienza Egyetem gazdaságföldrajz professzora szerint túl korai lenne még a hatásokat méricskélni, de úgy véli, az eddigi prognózisok túlértékeltek.

A nagy rendezvények kezdetén jellemző, hogy megbecsülik a látogatók teljes számát vagy a várható gazdasági hatásokat, amelyekkel általában túllőnek 

- mondta Filippo Celata.

Róma , a Tiberis-szel
Róma , a Tiberis-szel
Fotó: Pixabay

Ezt erősíti az a friss tanulmány, amely a turisták fogyasztási szokásainak hatását vizsgálta

– teszi hozzá az összeállításban egy ingatlanszakértő.

Már 2023-ban 13 százalékos növekedést tapasztaltunk a lakásbérleti díjakban az egy évvel korábbihoz képest. Idén az előrejelzések szerint akár 17 százalékos növekedés is lehet. Rómában korlátozottan állnak rendelkezésre bérlakások, és az állami szervek beavatkozása nem elegendő a probléma megoldására

- teszi hozzá Martino Bellincampi.

Alessandro Galardo, egy római panzió tulajdonosa, ingatlanügynök:

A zarándokok általában nem nyaralókban szállnak meg. Inkább olyan helyeket választanak, ahol más zarándokokkal együtt tudnak lakni, és sokkal kevesebbet költenek. Ráadásul sok látogató nem akarja, hogy tömeg vegye körül, és inkább úgy szeretné élvezni a várost, ahogy van. Tehát úgy döntött, hogy egy-két évvel elhalasztja a látogatását. Idén januárban, a jubileum év első hónapjában a foglalások 60-75 százalékkal csökkentek a tavalyi és a korábbi évekhez képest

- derül ki a tudósításból.

Róma régóta küzd a túlpörgött turizmussal és a helyi vezetés hibáival, így a fő kérdés most az az olasz főváros számára, hogy a 2025-ös egyházi jubileumi év a megújulás elszalasztott lehetőtősége lesz-e?, hangzik még el az euronews.com riportjában.

 


UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben 

Valentin-napi ajándékként mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda.
Spanyolország legdrágább nyaralóhelye

Spanyolország legdrágább nyaralóhelye 

A legfrissebb adatok szerint a szállodai tartózkodásokat figyelembe véve Marbella Spanyolország legdrágább nyaralóhelye.
Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés?

Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés? 

Vajon a körülmények továbbra is nehezítik a hosszú távú stratégiák kialakítását?  És mit mutat a realitás? A teljes fellendülés még várat magára? 
Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját

Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját 

Felújították Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), amely újra behajózott Fiume (Rijeka) kikötőjébe, és amelyet múzeummá alakítanak át.
Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken

Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken 

Betiltotta a párizsi városháza a bútorozott lakások kiadásához használt eszközök, egyebek mellett a számkombinációs kulcstárolók és más tárolók kihelyezését a francia főváros közterületein.
Kezdődik a velencei karnevál

Kezdődik a velencei karnevál 

A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben

Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben 

A hajótársaságok figyelemmel kísérik a szeizmikus tevékenységet, és szükség esetén módosítják útvonalaikat az utasok biztonsága érdekében.
Randevú a bécsi múzeumban

Randevú a bécsi múzeumban 

Az Osztrák Történeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel várja a párokat Valentin-nap alkalmából.
Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra

Málta beutazó turizmusa 2024-ben: nincs okuk panaszra 

A szigetország turisztikai konferenciáján a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója ismertette a 2024. évi turisztikai eredményeket.
Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed

Santorinin tényleg nagy baj van, de nem akkora, ami a világhálón terjed  

Hamis vulkánkitörésről készült videók terjednek Szantorini szigetéről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.