Nagy bukta lehet az olimpia

Aggódik Rio de Janeiro állam kormányzója, hogy akár félre is sikerülhet az augusztus 5-én kezdődő olimpia - írja  a CNN.

Francisco Dornelles, Rio de Janeiro állam kormányzója az O Globo brazil napilapnak nyilatkozva panaszkodott, hogy az állam eddig hiába várt a szövetségi kormány által múlt héten megszavazott közbiztonságra és közlekedésfejlesztésre költhető 580 millió dollárra. A kormányzó arról tájékoztatott, hogy a szövetségi apanázs híján a rendőrség költségeit már csak néhány napig, e hét végéig képesek állni. A rendőrök túlóráit több mint hat hónapja nem fizették ki.

Bár az olimpia rendezéséért jelentős részben Rio városa felelős, az állam feladata a metró megépítése. Az olajban gazdag állam helyzetét azonban nehezíti az alacsony olajár. Hivatalos ígéretek szerint a játékok kezdete előtt néhány nappal adnák át a metrót.

Brazília több hónapja küzd 1930-as évek óta nem látott recesszióval. Latin-Amerika legnagyobb gazdasága az első negyedévben 5,4%-kal zsugorodott — írja kormányzati adatokra hivatkozva a portál.

„Optimista vagyok a játékokat illetően, de szembe kell néznünk a valósággal. Nagyszerű olimpiát tudunk rendezni, de ha nem történnek bizonyos lépések, nagy bukás lehet belőle” — mondta Dornelles az O Globo-nak.

Forrás: CNN


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.