Nagyon várják a román turistákat Háromszéken

Bukarestben kezdődtek meg hétfőn este a háromszéki turisztikai napok, a rendezvény célja népszerűsíteni a román turisták körében Kovászna megye idegenforgalmi lehetőségeit.

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvény megnyitóját a bukaresti Balassi Intézetben tartották, ahol székely népi mesteremberek és egyéb kézművesek mutatták be portékáikat.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sok millió eurót fektettek a háromszéki turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, és az ennek nyomán bővült idegenforgalmi lehetőségeket akarják népszerűsíteni. Közölte, tíz év alatt megkétszereződött a háromszéki turisták száma, ugyanis tíz évvel ezelőtt 50 ezren látogatták Kovászna megyét, míg tavaly százezer turista kereste fel. A turisták 90 százaléka romániai volt, akiknek 80 százaléka román nemzetiségű.

Rámutatott: olyan programokat kell kínálni a román turistáknak, amit máshol nem találnak meg, ezért sajátos székely-magyar programot kell összeállítani, de úgy, hogy az fogyasztható legyen számukra.

A szeptember 25-ig tartó rendezvény tematikus napokból áll, így kedden háromszéki kúriákat és kastélyokat lehet látogatni ingyen. Az érdeklődők megtekinthetik a zágoni Mikes-Szentkereszty kúriát, a vargyasi Daniel-kastélyt, a csernátoni Damokos Gyula-kúriát, az olaszteleki Daniel-kastélyt, valamint a dálnoki Gál-kúriát. Bemutatják a Háromszék hét csodája című kiállítást, ami úgy jött létre, hogy háromszéki civil szervezetek, helyiek és egy zsűri válogatta ki a térség legértékesebbnek tartott turisztikai látványosságait, épített örökségét vagy természeti különlegességeit.

Szerdán gyógyfürdőket és mofettákat lehet látogatni, az érdeklődők a bölöni, a hatolykai, a málnásfürdői, az oltszemi, az előpataki és a sugásfürdői fürdőket kereshetik fel. Csütörtökön Kovásznán az idegenforgalmi markertingről tartanak képzést a helyi vendéglátóknak, pénteken múzeumokat és tájházakat lehet felkeresni.

Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Múzeumban megnyitják a III. Transnatura Nemzetközi Természetfotó Pályázat anyagaiból készült kiállítást, majd a hétvégén gyalogtúrákat szerveznek Háromszéken.

Forrás: MTI


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.