Legfrissebb: a ki- és beutazási-, valamint rendezvénytartási lehetőségekről

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) folyamatosan monitorozza a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott, sokszor napról napra változó nemzetközi ki- és beutazási, illetve rendezvénytartási szabályozásokat, itt a legfrissebb összefoglalójuk a jelenleg érvényben lévő szabályozásokról.

Habár a kormányzati intézkedéseknek megfelelően a hazai rendezvényszervezés szünetel, a BUD CB továbbra is fontosnak tartja, hogy összefoglalja a nemzetközi színtéren zajló ki- és beutazási, valamint rendezvénytartási szabályozásokat. 

Utazási szabályok változásai

Az Európai Unió általános ügyekért felelős tanácsa által 2020. október 13-án elfogadott ajánlást a tagállamok a 2020. évi 43. héttől kezdve alkalmazzák, amely három színkategóriát határozott meg: zöld, narancs és vörös. A színkategóriák nemcsak országokra, hanem térségekre/régiókra/tartományokra is vonatkoznak és a 14 napos összegzett koronavírus-eset bejelentési arányától függően kerülnek a desztinációk a különböző színkategóriákba.

A zöld régiókból érkező utazókra nem vonatkoznak korlátozások (karantén vagy tesztelés). A narancs és a vörös országok viszont saját maguk dönthetnek az utazási korlátozás módjáról (tesztelés, a karanténkötelezettség napjainak száma stb.).

Jelen összegzés a 2021. január 7-én frissült, 16 órai adatok alapján, az European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC) oldalán található térkép felhasználásával készült. E szerint a tagállamok színbesorolása a következőképp alakult az eddigiekhez képest. (A szürke megjelölésnek két oka lehet a térképen: vagy nem került elvégzésre elegendő teszt, vagy nem szolgáltatott be információt az ország.)

Finnország és Izland teljes területe narancs besorolású.

A Franciaországhoz tartozó sziget, Korzika narancs kategóriájú, az ország többi régiója vörös besorolású.

Norvégia 11 megyéje közül egy (Agder) zöld, hat megyéje (Troms of Finnmark, Nordland, Møre og Romsdal, Vestland, Innlandet, Vestfold og Telemark) narancs besorolást kapott, az ország többi része vörös.

Görögország 4 régiója kapott zöld besorolást (Dél-Égei-szigetek, Kréta, Jón-szigetek, Epirusz), az ország többi része a két vörös régiót (Nyugat-Makedónia, Kelet-Makedónia és Thrákia) leszámítva narancs kategóriájú.

Az összes többi Európai Uniós ország vörös kategóriába tartozik, az Unión kívüli országok (Izland és Norvégia kivételével) nem szolgáltattak be adatot.

Ki- és beutazási szabályozások változásai

Dániában 2021. február 28-ig meghosszabbították az országos szintű intézkedéseket. Többek között az a Magyarországot is érintő beutazási korlátozást, miszerint a kockázatos kategóriába tartozó országokból a Dán Királyságba érkezők kizárólag érdemi indokkal léphetnek be az országba, valamint fel kell mutatniuk egy 72 óránál nem régebbi, negatív COVID-19 tesztet. Nincs meghatározva, hogy ez gyorsteszt vagy PCR- teszt legyen, de fontos, hogy a szűrési igazolás dán vagy angol nyelvű legyen.

A holland kormány 2020. december 29-től 13 éves kortól minden, a holland kormány által magas kockázatúnak ítélt országból úton Hollandiába utazónak és Hollandián keresztül továbbutazóknak a tervezett érkezést megelőző 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztről szóló papír alapú igazolást és egy egészségügyi nyilatkozatot ('health declaration form') kell bemutatni ahhoz, hogy hogy beléphessen az országba. Az érkezéskor a negatív teszteredménytől függetlenül szükséges a 10 napos házi karanténbetartása.

Horvátország teljes területére vonatkozóan 2020. december 22-én éjféltől lakhely és tartózkodási hely elhagyási tilalom került bevezetésre, a határozatot azonban a földrengés okozta helyzet miatt Horvátország hatályon kívül helyezte 2021. január 4-én. A nem zöld besorolású országokból, köztük a Magyarországról érkezőkre továbbra is érvényes, hogy határátlépésekor 48 óránál nem régebbi (negatív) PCR tesztet kell bemutatni, vagy a tesztelést - a teszt eredményének megérkezéséig karanténban tartózkodva - Horvátországban kell elvégeztetni.

Az európai uniós állampolgárok – így a magyarok is – egyelőre szabadon beutazhatnak Lengyelország területére. Azonban december 28. és január 17. között az országba szervezett módon beutazó személyek kötelesek 10 napra karanténba vonulni, ami alól mentesülnek azok, akik a Covid-19 elleni vakcinát az utazás előtt megkapták.

Lettország továbbra is engedélyezi a Magyarországról való belépést 10 nap karantén vállalása esetén, azonban 2021. február 7-ig rendkívüli állapot van érvényben, melynek értelmében a lakóhelyet elhagyni csak kivételes esetben lehet (pl. munka, gyógyszertár, orvos), ehhez szükséges, hogy az illetőnél a személyi igazolványa, vagy útlevele mellett legyen egy kitöltött igazolás, amely tartalmazza a személyes adatait, lakóhelyének címét, kintlétének okát és az úticélt.

Litvániába továbbra is lehetséges a beutazás karanténkötelezettség vállalása esetén, azonban az országos karantén 2021. január 31-ig meghosszabbításra került, amely a szabad mozgást is korlátozza az országon belül.

Az Egyesült Királyságban jelenleg kötelező 10 napos házi karantént írnak elő a Magyarországról beutazók számára. 2021. január 5-től újabb országos kijárási korlátozást rendeltek el Angliában, valamint Skóciában. 2021. január 6. napjától helyreállt a közvetlen polgári légi közlekedés az Egyesült Királyság és Magyarország között, vagyis ismét mindkét irányba lehet repülni.

Svájc és Liechtenstein levette Magyarországot a kockázati területek listájáról, így a következő frissítésig, 2021.01.07-14. között biztosan korlátozás nélkül megengedett az utazás a két országba.

Szerbiába előreláthatóan 2021. január 10-ig külföldi állampolgár kizárólag a kiindulási ország referencialaboratóriumában elvégzett, 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszt birtokában utazhat.

Rendezvénytartási korlátozások változásai

Bulgáriában a több mint 15 fős csoportos beltéri és kültéri rendezvények (beleértve az esküvőket, bálokat, keresztelőket stb.) tartása tilos. Üzleti rendezvényekről nem esik szó a tájékoztatásban.

Cipruson tilos tömeg- és egyéb rendezvényeket, összejöveteleket, bemutatókat, felvonulásokat, koncerteket, fesztiválokat, karácsonyi vásárokat és hasonló rendezvényeket nyilvános és magánterületen tartani.

A rendkívüli állapotot Csehországban 2021. január 22-ig meghosszabbították. Minden étterem, valamint a legtöbb üzlet és szolgáltatás zárva tart. Legfeljebb két ember tartózkodhat együtt (kivéve az egy háztartásban élőket), és 21:00 és 5:00 között éjszakai kijárási tilalom van. A fitneszközpontok, az uszodák és a fedett sporthelyszínek zárva tartanak. A szállodák nem fogadhatnak szabadidős vendégeket.

Észtországban minden nyilvános beltéri rendezvény, találkozó és csoportos tevékenység (beleértve a sportot is) 2021. január 17-ig tilos. Nyilvános szabadtéri tevékenységek (mint például a találkozók, a szabadidős foglalkozások és a sporttevékenységek) tartása engedélyezett a résztvevők számának korlátozásával, csoportonként legfeljebb 10 fő. Vallási istentiszteletek abban az esetben engedélyezettek, amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg az helyszín maximális befogadóképességének 50% -át.

Litvániában 2021. január 31-ig meghosszabbították az országos zárlatot, mely értelmében a rendezvénytartás is szünetel.

Németországban a kulturális, szórakoztató vagy szabadidős szektorba tartozó események - például koncertek, operák, színházi előadások és táncos események – tartása 2021. január 10-ig tilos. Zárt terekben nyilvános rendezvényeket legfeljebb 50 fővel lehet megrendezni 2021. január 10-ig. Szabadtéri nyilvános rendezvényeken maximum 100 fő vehet részt. Zártkörű találkozók legfeljebb két háztartásból és 5 fővel tarthatók meg. Temetések és kapcsolódó rendezvények esetében a megengedett létszám zárt térben 20 fő, kültéren pedig 50 fő. Mind az engedélyezett nyilvános rendezvények szervezői, mind pedig a 20-nál több résztvevővel rendelkező magánrendezvények szervezői kötelesek biztonsági és higiéniai tervet készíteni.

2021. január 24-ig országos kijárási tilalom van érvényben Szlovákiában, néhány kivételével minden létesítmény bezár, kivéve azokat, amelyek az alapvető szükségleteket biztosítják (élelmiszer, drogériák stb.). Ebből adódóan rendezvények tartása sem lehetséges az adott időszakban.

Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország miniszterelnöke külön-külön szabályozásokat vezetett be az Egyesült Királyság négy országrészére vonatkozóan, mely a mindennapi életet és a rendezvénytartási szabályozásokat is érinti.

Norvégiában 2021. január 4-től 14 napig a kormány szigorúbb fertőzés-ellenőrzési intézkedésekről döntött "szociális szünet" bevezetésével. Mindenkinek javasolják, hogy kerülje a vendégek fogadását. A szervezett szabadidős tevékenységeket, sporttevékenységeket, kulturális rendezvényeket és a beltéri gyülekezeteket január 18-ig szintén elhalasztják.

 

A BUD CB legfrissebb összefoglaló táblázata az országonként érvényben lévő szabályozásokról megtekinthető: ITT

Forrás: BUD CB / Turizmus Online


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.