Decembertől jobban figyelnek majd a poggyászokra

Az Európai Unió tagállamai a 2019. december 14-től alkalmazandó szigorúbb szabályozással az utazóktól is felelős magatartást várnak el a növénykárosítók terjedésének megakadályozása érdekében. Az új előírások a növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozni fogják.

A 2019. december 14-től alkalmazandó új szabályozás előírja az útipoggyász kötelező ellenőrzését, illetve az eddigiekhez képest szigorúbban jár el a kis mennyiségben (fogyasztási mennyiség) behozott növények, növényi termékek kapcsán is. Ez azt jelenti, hogy bizonyos növények esetében akár már egyetlen termés is csak növényegészségügyi bizonyítvány birtokában szállítható be valamely harmadik országból az Európai Unió tagállamaiba. Az új szabályozással érintett növények végleges listáját tartalmazó jogszabály várhatóan november-decemberben jelenik meg, amelyről a Nébih honlapján lehet majd tájékozódni.

Az Európai Unión belülre nem vonatkoznak ezek az előírások, azonban a kockázatok csökkentése érdekében közös érdekünk, hogy utazásainkról sem az EU-n kívüli, sem azon belüli országokból ne hozzunk magunkkal növényt, növényi terméket Magyarországra.

A déli országokból vagy egzotikus tájakról származó, természetben gyűjtött, piacon beszerzett, de akár az üzletben vásárolt, ültetésre szánt növényeken és terméseken is olyan, hazánkban nem honos növénykárosítókat hozhatunk magunkkal, amelyek komoly gazdasági és természeti károkat okozhatnak. A lehetséges következmények érzékeltetésére jó példa a Xylella fastidiosa baktérium, amelynek rendkívül széles a gazdanövényköre. Veszélyeztetheti többek között a szőlőt, bizonyos gyümölcsfafajokat, dísz- és fűszernövényeket. Kockázatos lehet azonban egy nyaralásról hazahozott leanderhajtás elültetése is, hiszen már egyetlen fertőzött hajtás – más növény esetében annak gyümölcse, termése – is potenciális veszélyforrás lehet egy nagyobb léptékű fertőzés kialakulásában.

Bizonyos növényeket, a fokozott kockázatra való tekintettel, már jelenleg is tilos behozni az Európai Unión kívüli országokból (pl. vetőburgonya, szőlőoltvány, leveles citrom), míg mások behozatala előzetes növényegészségügyi vizsgálathoz kötött. A vizsgálatot a származási ország illetékes hatósága végzi el, amelyről igazoló dokumentumot, ún. növényegészségügyi bizonyítványt állít ki. Ha ilyen dokumentum kíséri a növényt, növényi terméket és azon nem láthatók betegségre, károsítóra utaló vizuális tünetek, akkor biztonsággal behozható.




Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél

Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.