Nemcsak nálunk - Európa-szerte áradnak a folyók

A Duna itthon sok helyütt kilépett a medréből, de ezzel az öreg kontinensen korántsincs egyedül. A hatalmas esőzések, néhol nagyobb havazások megtették a magukét - az Euronews körképe szerint.

Németország északnyugati részén fekvő szövetségi tartományban, Alsó-Szászországban egyelőre nincs kilátásban javulás, hiába ált el az eső. A gátak, amelyeknek már napok óta kell ellenállni a víz nyomásának, mostanra teljesen átáztak. A Bréma és Alsó-Szászország határán fekvő településen, Lilienthalban több házat kellett kiüríteni, mert átszakadt az ötezer homokzsákból álló gát. Drezdánál az Elba vízszintje átlépte a hat métert, a szakértők szerint ez az a határ, ameddig még kézben tartható a helyzet, felette azonban már nem.

A dunai árvíz Pestnél, tetőzéskor / Forrás: MTI/Kovács Tamás
A dunai árvíz Pestnél, tetőzéskor / Forrás: MTI/Kovács Tamás

Hollandiában a német határnál a Rajna vízszintje jóval a normál szint felett tetőzött csütörtök reggel, de a hatóságok szerint a következő héten jelentősen csökken majd. Jó eséllyel a leginkább veszélyeztetettnek tartott települést, Deventert is sikerül megmenteni attól, hogy jelentős része víz alá kerüljön.

Litvánia nyugati részén bár csökkenőben van a vízszint, de az elkövetkező napokra jósolt esők miatt újra emelkedésre számítanak. A meteorológiai szolgálat 15-25 mm csapadékot jelez. A térségben van a Nyeman folyó deltája, ahol jellemzően tavasszal vannak áradások, az idei télen azonban már másodszor fordul elő, hogy a kritikus vízálláshoz közelít a folyók szintje.


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.