Németek: Magyarországról érkezőknek karanténban a helyük

A német kormány kockázatos területnek minősítette Budapestet. Nemcsak a magyar fővárost, az osztrákot is.

A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek házi karanténba kell vonulniuk, értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt, és 72 órán belül koronavírus-tesztet kell végeztetniük. Negatív lelet esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását. Október 1-jétől a karantént legkorábban az ötödik nap elteltével lehet feloldani negatív lelet esetén.

A kockázatos területek listájára szerdán egy sor régiót és várost felvettek, köztük több horvátországi megyét és az osztrák fővárost, Bécset.
A június 15-én megnyitott listán kezdettől szerepel az Európai Unión, a schengeni övezet társult országain és az Egyesült Királyságon kívül a világ valamennyi országa. A lista időközben kiegészült számos Európán belüli térséggel, például Franciaország hét közigazgatási régiójával és Hollandia két tartományával. Ugyanakkor vannak térségek, amelyek a járványügyi helyzet javulása révén  már nem szerepelnek a listán.
A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy kizárólag csak szükséges esetben keressék fel az adott régiót. Budapest esetében erre nincs szükség, mert a tárca már a külföldiekre vonatkozó magyarországi beutazási korlátozások szeptember eleji bevezetése után már kiadta a figyelmeztetést egész Magyarországra.

Forrás: MTI


World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.