Németországban is tartják a korlátozásokat január 10-ig

Akárcsak az osztrákoknál.

Meghosszabbítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Németországban január 10-ig, jelentették be szerdán Berlinben.

Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy járványhelyzet reméltnél lassabb javulása miatt január 10-ig "alapvetően minden úgy marad, ahogyan most van".
Így továbbra is csaknem teljesen szünetel az idegenforgalom, a vendéglátás, a kulturális élet intézményrendszere és a szabadidő eltöltésére szakosodott egyéb szolgáltatások sora. Az oktatás, a kereskedelem és az ipar viszont továbbra is működik.

Az országos átlag ugyan jelentős térségi eltéréseket takar, északon és több nyugati tartományban már javul a helyzet, de több keleti tartományban robbanásszerűen emelkedik a fertőzöttek száma - fejtette ki a kancellár, kiemelve, hogy mindent egybevetve "nagyon messze vagyunk a céltól". 
Markus Söder bajor kormányfő, az MPK soros alelnöke jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy még tovább kell majd szigorítani a korlátozásokon. Szükség esetén inkább rövidebb időre szóló, de "következetes" intézkedéseket kell tenni, mint hosszabb időre "félig következetes" szabályokat bevezetni - mondta. 
 A járvány nyár végén kibontakozott második nagy hulláma miatt eredetileg csak novemberre vezettek be új korlátozásokat Németországban. Az MPK és a szövetségi kormány legutóbbi, november végén tartott tanácskozásán elhatározták, hogy december 20-ig meghosszabbítják a korlátozásokat, és több szabályt meg is szigorítanak. Az újabb, szerdai tanácskozáson ezt a határidőt módosították január 10-re.
 

Forrás: MTI


A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.
Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást

Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást  

Azonban sokan látják úgy, hogy a szigorítás túl messzire megy.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.