Nyíregyháza a II. Hungaryfesten

2018. május 26-27-én a Nyíregyházi TDM és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. közösen vett részt Ungváron a II. Hungaryfesten, amelyet Magyarország Ungvári Főkonzulátusa szervezett.

A rendezvényt a házigazda, Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja nyitotta meg. A jelenlévőket Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Homonáj Vaszil, Ungvár alpolgármestere köszöntötte.

A gyönyörű, napos idő sokakat kicsábított a fesztiválra, hogy megismerjék Nyíregyháza turisztikai attrakcióit, fotózkodjanak az állatpark oroszlánjával, akinek ez volt a búcsúútja. Az egyik legnagyobb sikere a kisgyermekes családok körében a „Helló Nyíregyháza” fotófalnak volt, ahol még sorba is álltak egy-egy kép kedvéért. A látogatók részéről élénk érdeklődés mutatkozott a nyíregyházi turisztikai ajánlatok iránt, elsősorban az élményfürdő, a gyógyvíz, gyógyászati kezelések, az állatpark, valamint a kerékpározási lehetőségek álltak a kérdések fókuszában.

A színpadon folyamatosan váltották egymást a fellépők; városunkat a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tánc-és zeneművészeti növendékei képviselték. Az első nap zárásaként a 4 for Dance Táncegyüttes fergeteges táncbemutatóval bűvölte el a közönséget a Kárpátaljai Megyei Filharmónia épületében.

Nyíregyháza első alkalommal vett részt ezen az eseményen, de a nagy érdeklődés azt mutatja; a jövőben is szükség van arra, hogy jelen legyünk Ukrajnában. 2017-ben Nyíregyházán az ukrán vendégek 23%-kal több vendégéjszakát töltöttek el az előző évhez viszonyítva. Reméljük, hogy a rendezvényen való sikeres részvétel az ukrán vendégéjszakák további növekedését eredményezi. Az Ungvári Főkonzulátussal az együttműködés a jövőben is folytatódik, júniusban Lembergben szervezünk turisztikai bemutatkozást, amelyre várjuk a média és turisztikai irodák képviselőit – nyilatkozta Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Forrás: Turizmus Online


Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél

Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.