Nyíregyháza egyidőben keleten és nyugaton

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. iroda munkatársai igazán mozgalmas időszakot tudhatnak maguk mögött, hiszen a múlt héten két rangos eseményen is képviselték Nyíregyháza, valamint a Nyírség turisztikai kínálatát.

Az egyik helyszín 2019. szeptember 7-8-án az ungvári hUNGary Fest volt. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa által harmadik alkalommal szervezett kulturális-gasztronómiai fesztiválon a színes színpadi programok mellett hagyományőrzők, kézművesek, illetve turisztikai standok is várták a vendégeket az Ung folyó partján felállított sátrakban.

A stand a rendezvény egyik legforgalmasabb pontján fogadta az érdeklődőket, akik már ismerték és kifejezetten keresték a Nyíregyházáról szóló magyar és ukrán nyelvű kiadványokat, konkrét kérdésekkel fordultak a kiállítók felé. Míg a felnőttek a turisztikai attrakciókról, szálláslehetőségekről és programkínálatról érdeklődtek, addig a gyerekek a „Helló Nyíregyháza” fotófalnál fényképezkedtek.

A rendezvény mindkét napján fürdő és állatparki belépőjegyek találtak gazdára, a nyertesek legnagyobb örömére. Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa 2019. szeptember 5-8. között negyedik alkalommal rendezte meg a Düsseldorfi Magyar Napokat az óváros szívében, a városháza előtti téren. A sokszínű rendezvényen gasztronómiai finomságok értékesítése mellett kulturális programokra is sor került, illetve turisztikai látnivalókkal is megismerkedhettek az érdeklődők.

A TDM iroda a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-vel, valamint a Zsindelyes Pálinkafőzdével közös standon mutatkozott be. Bár Nyíregyháza neve még kevésbé ismert az ottani német lakosság körében, ennek ellenére érdeklődés mutatkozott a fürdő, illetve a fürdőgyógyászati szolgáltatások iránt. A helyiek kifejezetten örültek a Dortmund-Debrecen közvetlen repülőjáratnak, ami jelentősen megkönnyíti az idejutást. Bár a német lakosság körében elsősorban a magyar borok ismertek, a pálinkát is szívesen megkóstolták és vásárolták.

Az őszi időszakra is marad még bőven tennivaló: a jövő héten a Toureurocentr – Kárpátalja 2019 turisztikai kiállításon veszünk részt ugyancsak Ungváron, majd a Tirpák Fesztivál idején fogadunk Pozsonyból médiaszakembereket egy studytour keretében – tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Forrás: Turizmus Online


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.