Olcsóbbak lehetnek az olasz strandok?

Olaszországban az Európai Bíróság nyomására visszavehetik a strandokat a kiváltságos családoktól - írja az Euronews.

Olaszországban visszavehetik a népszerű strandok üzemeltetését a kiváltságos családoktól. Erre az Európai Unió Törvényszéke kötelezi Rómát. Az érintettek azonban ellenállnak és a kormányhoz fordultak segítségért.

Olaszországban több ezer, népszerű tengerparti üdülőhelyeken lévő strand üzemeltetése van generációk óta családok kezében. A napernyők, a nyugágyak bérbeadása, az éttermek üzemeltetése busás hasznot hoz. Az engedélyeket eddig lényegében automatikusan, bármiféle verseny nélkül újították meg. Az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítélete szerint ezen változtatni kell. A strandüzemeltetők szövetsége szerint azonban a hirtelen váltás nagy kockázattal járna, ezért a kormányhoz fordultak segítségért.

"Ha ezeket a családi vállalkozásokat holnap leállítanák, akkor az jelentős anyagi gondokat okozna. És fennakadás jöhet létre a turizmusban is. Ezért a parlamenthez és a kormányhoz fordulunk, hogy szervezzék meg a szektor reformját" - mondta Marco Maurelli, a strandok üzemeltetőit tömörítő Federbalneri nevű szövetség vezetője.

A bíróság szerint ez a rendszer szembemegy a szolgáltatásokról szóló irányelvvel. Az Európai Bizottság is ezért indított kötelezettségszegési eljárást. Olaszországban azonban a nagy ellenállás miatt több kormány hiába próbálkozott a reformmal. Brüsszel szerint a mostani bírósági ítélettel fordulhat a kocka.

"A miniszterelnök garantálja azt, hogy az olasz hatóságok nagyon gyorsan biztosítják majd az európai jog érvényesülését. Vagyis a nemzeti hatóságoknak el kell érniük azt, hogy az olasz törvények megfeleljenek a közösségi jognak" - mondta az Európai Bizottság szóvivője, Sonya Gospodinova.

Ennek ellenére Giorgia Meloni miniszterelnök nemrég egy évvel meghosszabbította a jelenlegi koncessziós rendszert, ami 2024 végéig változatlanul működhet.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.