Ömlött a sör a cseh gyárakban

Rekordmennyiségű, 20,076 millió hektoliter sört főztek tavaly a csehországi sörgyárak, ami éves összehasonlításban 2,2 százalékos emelkedés. A nagyobb termelést elsősorban a kivitel ösztönözte, amely több mint 13 százalékkal növekedett - közölte a cseh sörgyárak szövetsége csüörtökön Prágában.

A statisztikából kitűnik, hogy egy-egy cseh állampolgár fejenként 143 liter sört fogyasztott el tavaly, ami egy literrel kevesebb, mint 2014-ben. A csehországi sörfogyasztás mérsékelt csökkenése négy éve tart.
Folyamatosan emelkedik az otthon fogyasztott, tehát palackozott sör fogyasztása, amely tavaly már az összfogyasztás 60 százalékát tette ki.

Folytatódott tavaly az a trend is, hogy a csehek egyre inkább a drágább és jobb minőségű söröket kedvelik. A hagyományos kocsmákban csapolt sörök általában olcsóbbak és kevesebb alkoholt tartalmaznak, mint a jobban fogyó palackozott, erősebb és drágább sörök.

Folyamatosan emelkedik az alkoholmentes sörök fogyasztása is, tavaly ez tette ki az összfogyasztás 5 százalékát. Tíz éve még ez a mutató 2,5 százalékos volt.

A Csehországban főzött sör 20 százaléka külföldön fogyott el, elsősorban az európai uniós országokban nőtt az érdeklődés a cseh sörök iránt. A szankciók következtében jelentősen visszaesett az oroszországi kivitel, amely korábban a cseh sörök komoly piacának számított. A legtöbb cseh sört tavaly Szlovákiában itták meg. Szlovákia zen a téren első ízben megelőzte Németországot.

Forrás: MTI


Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél

Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél 

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovata Üzbegisztánban járt.
Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.