Optimista vezetők a világban

Növekvő optimizmussal néznek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói. A KPMG felmérése szerint az üzleti vezetők 60 százaléka a járvány kiváltotta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság fellendülésében a következő három évben.

Optimizmusról, egyúttal a vezetési szempontok radikális átalakulásáról tanúskodik a KPMG 2021 CEO Outlook felmérése. A kutatás során 2021 nyarán a világ legjelentősebb piacainak 1300 meghatározó vezérigazgatóját kérdezték a cége három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásairól, illetve az ezeket meghatározó legfontosabb trendekről.

Hisznek a világgazdaság növekedésében

Az idei eredmények szerint a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói egyre optimistábbak saját cégeik kilátásait illetően, és a világgazdaság talpra állásába vetett hitük a koronavírus-járvány kezdete óta nem látott szintekre emelkedett – annak ellenére, hogy a delta variáns terjedése lelassítja a visszatérést a normális kerékvágásba. A vezetők 60 százaléka bízik a világgazdaság növekedésében a következő három évben, és ez jelentős ugrás az előző évi 32 százalékos, illetve a január-februárban készült gyorsfelmérés 42 százalékos értékéhez képest.

A megerősödő gazdaság a cégvezetőket arra sarkallja, hogy terjeszkedésbe és átalakításba invesztáljanak. Ezt a felsővezetők 69 százaléka nem organikus növekedés – tehát, felvásárlások, összeolvadások, stratégiai szövetségek – formájában képzeli el. Tízből nyolc cégvezető kész a következő három évben akvizíciót végrehajtani. 

Előtérben a klímakockázat

A felmérés szerint a vezérigazgatók gondolkodásában előtérbe került a fenntarthatóság, a küldetésvezérelt cselekvés. Az utazási korlátozások és a távmunka révén sok multinacionális vállalat tudta csökkenteni széndioxid-kibocsátását. Sok vezető szeretné rögzíteni is ezeket az eredményeket, amelyeknek mentén ambiciózus klímacélokat is megfogalmazott.

„Ha van pozitív hozadéka az elmúlt 18 hónapnak, akkor az az, hogy a vezérigazgatók növekvő mértékben helyezik a fenntarthatóságot a helyreállítási és hosszú távú növekedési stratégia középpontjába. A kibontakozó környezeti és társadalmi krízis világossá tette, hogy változtatnunk kell, és együtt kell dolgoznunk. Mindannyiunkat bátorít a jövő, mert az üzleti vezetők elfogadják, hogy nekik kell előidézniük a pozitív változásokat, támogatniuk a környezeti veszélyek elleni lépéseket, ahogyan a társadalmi kihívásokra adott válaszokat is, legyenek azok faji, nemi, esélyegyenlőségi vagy társadalmi mobilitási kérdések” – mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi irodájának vezetője.

Hosszú távú növekedési kockázatok

A növekedésre leselkedő veszélyeket vizsgálva a felsővezetők idén – nagyjából egyforma súllyal – első helyen három területet emeltek ki: a klímaváltozás jelentette kockázatok mellett a kiberbiztonság és az ellátási láncok állnak a középpontban.

Míg tavaly az első helyen szerepelt a tehetségek és a munkaerő kérdésköre, az idei jelentésben ez az első hat közé sem került be. „Ez azt mutatja, hogy a pandémia idején a vezérigazgatók nemcsak a munkatársak kiesésétől féltek, hanem aggódtak a munkahelyi együttműködés új kereteinek működőképessége miatt is, ennek kockázata az elmúlt évben jelentősen csökkent, a távmunka és a digitális kollaboráció azóta bizonyított” – mondta Rózsai Rezső. A vezérigazgató szerint a kiberbiztonság és a klímakockázatok előretörése a fenyegetettségek között azt mutatja, hogy a vezérigazgatók ismét a hosszabb távú problémákra tudnak koncentrálni. A tavalyi válságtünetek közül csak az ellátási láncok miatti aggodalom maradt meg a kockázati listák élén, ami nem meglepő annak fényében, hogy a járvány kitörése óta a világcégek 56 százalékánál jelentkezett ilyen probléma.

A cégvezetők 27 százaléka fejezte ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy amennyiben nem felelnek meg a klímacéloknak, az negatív hatással lesz a versenyképességükre és az eredményességükre, továbbá a befektetők szempontrendszereinek való megfelelésre. A vezérigazgatók 58 százaléka tapasztal fokozódó érdeklődést a fenntarthatósággal kapcsolatos adatok iránt a különböző stakeholder csoportok (befektetők, szabályozók, munkavállalók és ügyfelek) részéről.

Társadalmi szerepvállalás személyes és vállalati szinten

A klímaváltozás miatti aggodalmak mellett a cégvezetőket foglalkoztató témák fontossági sorrendjében előbbre kerültek és a tavalyinál is hangsúlyosabbá váltak a társadalmi kérdések, például a vállalati felelősségvállalás vagy a munkaerő értékének védelme. A megkérdezett vállalatvezetők érzékelik az elvárásokat, 71 százalékuk véli úgy, hogy a vezérigazgatók személyes felelősséggel tartoznak a társadalmi célok teljesítéséért is.

A változások mögött egyértelműen az érintetti körök (stakeholder csoportok) elvárásainak átalakulása és erejük növekedése áll - foglalja össze a fentieket Rakó Ágnes, a KPMG ESG partnere. „Az ESG szempontrendszer vállalati stratégiákra és működésre gyakorolt ereje legkésőbb a járvány miatti lezárások alatt minden eddiginél világosabbá vált és szerepe exponenciálisan növekedett. Annál is inkább mert a világ a „tulajdonosi kapitalizmus”-ból egyértelműen a „stakeholder kapitalizmus” felé halad”- tette hozzá Rakó Ágnes.

A kutatás azt is megállapította, hogy a vállalati célok, a cég által képviselt értékek, a közösségekre és a világra gyakorolt hatás a vezérigazgatók 74 százaléka számára jelent hajtóerőt az érdekeltek (vevők, munkavállalók, befektetők és a közösségek) igényeinek kielégítésében. 2020 elejéhez képest 10 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik a döntéshozatalba beépítik a hosszútávú értékteremtés szempontjait is. A cégvezetők 86 százaléka állította, hogy a vállalati célok jelentős hatással vannak a tőkeallokációra és a nem organikus (felvásárlási jellegű) növekedési stratégiára.

Átalakuló irodaterek, home office és digitalizáció

A várható növekedés másik két vezérlőelve a digitalizáció és a partnerségek kialakítása (azon belül is a felvásárlások). A karcsúsítások helyett a cégvezetők a rugalmasságra összpontosítanak, olyan jövőbeli működési modelleket érdemes tehát kialakítaniuk, amelyek a munkaadók és a munkavállalók szempontjából is hatékonyak. 51 százalékuk tervezi pl. közös használatú irodaterek kialakítását, ez a január-februári gyorsjelentés eredményeihez képest 14 százalékos növekedés. A vállalatvezetők 37 százaléka vezetett be hibrid modellt, amelyben a legtöbb munkavállaló heti 2-3 napot távmunkában dolgozik.

"A digitalizáció gyorsulása még inkább előtérbe helyezte a kiberbiztonság kérdését” – mondta Lukács Kornél, a KPMG cyber területért és technológiai tanácsadásért felelős partnere. A kiberbiztonság a KPMG CEO Outlook felmérése szerint az elmúlt években is a legfontosabb fenyegetések között szerepelt, most 2021-ben az első helyen végzett. Ahogy gyorsul a digitalizáció - ezáltal növekszik a kapcsolódási pontok száma, egyre fontosabb a döntéshozatalban a valós idejű adat - úgy nő a kibertámadások sikerének valószínűsége és az általuk okozható kár mértéke, vagyis összességében a kockázat. A biztonság kérdése már a digitális megoldások tervezési fázisában is fontos szerepet játszik.

Eddig példátlan adóreformokra figyelnek a cégvezetők

Négyből három vezérigazgató gondolja úgy, hogy a járvány idején nyomás alá került állami költségvetések miatt szükséges a globális adórendszerben a többoldalú együttműködés. Ennél is nagyobb arányban (77 százalék) vélekednek úgy, hogy a globális minimumadó megnehezíti cégük növekedési elképzeléseinek megvalósítását. “A globális minimumadóval kapcsolatos bizonytalanságok és várakozások – a részletszabályok kidolgozásáig, elfogadásáig – velünk maradnak, az érintettek esetében már javában zajlik a bevezetésére való felkészülés, hatástanulmányok készítése és ez kiemelt téma marad a közeljövőben” – mondta a sajtótájékoztatón Gódor Mihály, a KPMG transzferárazásért felelős adó partnere. „A cégvezetők egyre inkább úgy vélik, hogy növekszik majd a transzparencia az adózással kapcsolatban és az adózásra aktív hozzájárulásként is tekinthetnek a közös fenntarthatósági célok megvalósításában”. Ezt mutatja, hogy csaknem háromnegyedük szerint adózási gyakorlataik visszahatnak cégük megítélésére, és 69 százalékuk érez erősödő nyomást arra, hogy – a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét bizonyítandó – részletesebb információt közöljön az adóteljesítményével kapcsolatosan.

Forrás: Store Insider


Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.