Összevesztek az aprón Rómában

Kitört a vihar a római városvezetés és az egyház között a Trevi-kútba dobált aprópénzek felhasználása miatt.

A BBC News hétfői beszámolója szerint évente másfél millió eurónyi (420 millió forintnyi), turisták által bedobott pénzérmét halásznak ki a kút vizéből. A pénzt hagyományosan a római katolikus egyház kapja, amely az összeget a szegények megsegítésére fordítja. A római polgármester, Virginia Raggi azonban bejelentette, hogy változtatni akar ezen a szokáson, mivel a pénz a város egyre romló infrastruktúrájának fejlesztéséhez szükséges. Az egyház válasza szerint viszont ezzel a lépéssel a polgármester a szegényeket sújtja.

"Nem sejtetettük, hogy ez megtörténik, továbbra is reméljük, hogy nem ez az utolsó szó az ügyben" - mondta el Benoni Ambarus, a Caritas segélyszervezet igazgatója az olasz püspöki konferencia lapjának, az Avvenirének. A lap szombati kiadásában éles hangú cikk jelent meg "A legszegényebbektől veszik el a pénzt" címmel. Az Avvenire szerint a Trevi-kútból kihalászott a pénz az egyházi jótékonysági szervezet költségvetésének 15 százalékát biztosította. A római városvezetés már elfogadta a változtatást, és az áprilisban hatályba lép. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint azonban sok olasz a közösségi médián keresztül arra szólította fel a városi tanácsot, hogy vegye ismét fontolóra a döntést.

Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatásával 2016-ban lett Róma polgármestere. A mozgalom alakított tavaly koalíciós kormányt Olaszországban. A polgármester népszerűsége megválasztása óta visszaesett, mivel nem tudta kezelni az eladósodott város problémáit. Tavaly októberben sok ezren tüntettek a római városházánál Raggi lemondását követelve, többek között a szemét elszállításának akadozása és az utak leromlott állapota miatt.

A csaknem 300 éves Trevi-kutat évente turisták milliói keresik fel. A pénzbedobós hagyomány Frank Sinatra 1954-ben forgatott romantikus filmje, a Három pénzdarab a szökőkútban nyomán vált világhírűvé. A szökőkút az 1960-ban bemutatott Édes élet című filmben is fontos szerephez jutott, amikor Anita Ekberg megmártózott a vizében.

Forrás: MTI


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.