Pert nyertek a francia szállodások a techóriással szemben

A Google egymillió eurós bírságot kénytelen fizetni Franciaországnak, amiért az országban megtévesztő szállodai értékelési rendszert hozott létre. Az egytől-ötig csillagozott hivatalos besorolását, felváltotta a saját kritériumai szerint megalkotott rangsorolással - írja a mandiner.hu.

A vizsgálatot 2019-ben a Direction Générale de la Concurrence, a Consommation et de la Répression des Fraudes (DGCCRF) indította, mely „bebizonyította a Google által a szállodák osztályozásának megtévesztő jellegét, különösen a keresőmotorján” – olvasható a sajtóközleményben. Következésképpen a Google Ireland és a Google France cégek javítani kényszerültek az osztályozást, valamint a párizsi ügyészség jóváhagyásával a büntetőügylet részeként, vállalták az 1,1 millió eurós bírság megfizetését - írja a portál.

Laurent Duc a szállodai és éttermi szakszervezet, az UMIH szállodai fiók elnöke elmondta, hogy nagyon elégedett a kirótt bírsággal és korrekcióval: „Döntő jelentőségű volt számunkra a minősített szálláshelyek csillagainak védelme: az Atout France (a nemzeti turisztikai hatóság) által végzett szállodai besorolás több mint 250 dolgot értékel a létesítményekben: a szoba területe, fürdőszoba megléte, aljzatok száma stb” - mondta el Laurent Duc.



A Google kezdetben hallani sem akart semmilyen módosításról, minden nemű kérés ellenére is a csillagos besorolást használták. „Ha kis virágokat vagy kicsi hegyes kalapokat ítélnek oda a vendégek, akkor nem lenne gond” - jegyezte meg a szakszervezet elnöke.

Miután több panasz érkezett a szállodatulajdonosoktól, a DGCCRF 2019 és 2020 között vizsgálta a platform által nyújtott információk jellegét és azok igazságtartalmát. A vizsgálat során kiderült, hogy a Google, az Atout France rangsorolását valóban egy saját kritériumai szerint kialakított besorolással helyettesítette. A techóriás által használt pontrendszer - a vizsgálat szerint - minden résztvevő számára káros volt. Sok esetben félrevezette a fogyasztókat a szolgáltatás milyenségéről és minőségéről. Továbbá hátrányos volt azoknak a szállodáknak is, amelyek létesítményeit tévesen alacsonyabb rangsorolással tüntették fel, mint az Atout France hivatalos besorolásában. Figyelembe véve, hogy ez megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, a DGCCRF továbbította vizsgálatainak következtetéseit a párizsi ügyészségnek, amelyek egyezséget eredményeztek.

Forrás: mandiner.hu


Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió

Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió 

A termálvizek, történelmi emlékek, a borászatok és római kori maradványok mellett egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus és a számos kiépített via ferrata útvonalnak köszönhetően a különböző adrenalin túrák.
Dubaj ősszel is a legjobb úti cél

Dubaj ősszel is a legjobb úti cél  

Az ősz beköszöntével számos szabadtéri programlehetőséget kínál Dubaj minden korosztály számára. 
Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

Munkaerőhiány, infrastruktúra, fenntarthatóság – ilyen szempontokra hívják fel a figyelmet szakértők a görög idegenforgalommal kapcsolatban. És erről, egy igencsak szokatlan módszerrel, a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.