Plusz négy nap vakáció jár a romániai közalkalmazottaknak

Szombattól négynapos vakációra mennek a romániai közalkalmazottak, miután a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze január 24-ét - a román fejedelemségek egyesülésének ünnepét - az azt megelőző hétvégével.

A kormány szerdán elfogadott határozata értelmében január 23-a, hétfő pihenőnap lesz a közszférában, amelyet január 28-án, szombaton - vagy január végéig túlórázással - kell ledolgozni. A kormányhatározat nem érvényes a megszakítás nélküli tevékenységeket biztosító közalkalmazottak munkarendjére, valamint azokra a bírákra és ügyészekre, akiknek január 23-ra kitűzött tárgyalásuk van.

A román parlament tavaly ősszel nyilvánította hivatalos munkaszüneti nappá a román fejedelemségek - Moldva és Havasalföld - 1859-es egyesülésének évfordulóját, amely már évek óta nemzeti ünnepnek számított Romániában.

A decemberi parlamenti választásokat megelőző időszakban az eddigi 12-ről 14-re emelték a hivatalos munkaszüneti napok számát Romániában, amibe húsvét és pünkösd vasárnapját is beleszámolják. A parlament a választási kampányt megelőző időszakban szavazta meg, hogy - a román fejedelemségek egyesülésének ünnepe mellett - június 1-je, a nemzetközi gyermeknap ott hagyományossá vált dátuma is munkaszüneti nap legyen Romániában.

1859 januárjában Moldva és Havasalföld is Alexandru Ioan Cuzát, a moldvai Nemzeti Párt uniót szorgalmazó vezetőjét választotta fejedelmévé, annak ellenére, hogy korábban a nagyhatalmak a - krími háború után török fennhatóság alól felszabadult - két román fejedelemség korlátozott egyesülésébe egyeztek csak bele. A perszonálunió után Cuza 1862-re elérte a két államapparátus összevonásának nemzetközi elismerését: az új állam ekkor vette fel a Románia nevet.

Forrás: MTI


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.