Robbantottak Isztambulban

Az első hivatalos közlések szerint tizenegyen haltak meg, köztük hét rendőr és négy civil az Isztambul belvárosában, Vezneciler kerületben kedd délelőtt rendőrségi járművek ellen autóval elkövetett pokolgépes támadásban. Magyar áldozatról nincs értesülés.

A sebesültek száma 36, három személy állapota súlyos - nyilatkozott Vasip Sahin, Isztambul tartomány kormányzója a helyszínen.

Az isztambuli főkonzulátuson azt mondták, hogy a délelőtt tíz órakor kiadott hivatalos tájékoztatóban nem szerepelnek az áldozatok állampolgárságára vonatkozó adatok.

Vasip Sahin azt is elmondta: a támadást elkövető szervezetre, valamint az incidens körülményeire vonatkozó információkat később osztja meg a nyilvánossággal.

A detonáció a közismert Fedett Bazártól mintegy egy kilométerre, egy metróállomás közelében következett be, a város szállodákkal teli kerületében. A szóban forgó gépkocsi teljesen kiégett, a környék házainak ablakai betörtek.

A közvetlen közelben található egyetemi épületben is komoly károk keletkeztek, az álmennyezet több helyen leszakadt. Az intézményben az oktatás átmenetileg szünetel.

Később a hatóságok a helyszínen - kontrollált körülmények között - felrobbantottak egy gyanús csomagot, amire a közeli dzsámiból figyelmeztették az embereket.

A Habertürk török hírtelevízió információi szerint egy helikopter és egy drón a levegőből figyeli a területet.
Mete Yarar biztonságpolitikai szakértő a Habertürk élő adásában kiemelte: a bomba nem teljes körben, hanem meghatározott irányban fejtette ki hatását.

Binali Yildirim miniszterelnök rendkívüli találkozón egyeztetett Efkan Ala belügy- és Recep Akdag egészségügyi miniszterrel.

A KKM az Isztambulba készülőket figyelmezteti

A támadás miatt óvatosságra kéri az Isztambulban tartózkodó és az oda készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.

Szükség esetén az isztambuli főkonzulátus a +90 533 375 8715 telefonszámon érhető el.

A konzuli szolgálat továbbra is feltétlenül javasolja az utazóknak, hogy isztambuli tartózkodásuk alatt tartózkodjanak a zsúfolt helyektől, tömegrendezvényektől, és kövessék a helyi hírközlés tájékoztatását. Azt ajánlják, hogy az utazók regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.