Súlyos sérültek a düsseldorfi baltás támadásban

Megsebesítettek több embert baltával csütörtök este a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentették német hírportálok.

Egy rendőrségi szóvivő késő este a korábbi sajtójelentéseket pontosítva elmondta, hogy nem két, hanem csak egy gyanúsítottat fogtak el. Még vizsgálják, hogy lehettek-e társai. A támadást a rendőrség egyelőre ámokfutásként tartja számon, terrorista háttérre utaló adatokat nem tártak fel.

A támadásban öten sebesültek meg, köztük egy 13 éves lány. A sérültek állapota súlyos, de nem életveszélyes.



Megsebesült a feltételezett elkövető is, aki megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, és a közelben elfogták. A Rheinische Post című düsseldorfi lap szerint súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A lap egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy egy 30-40 év közötti, németnek tűnő férfi lehetett a támadó.

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros központi pályaudvarára. A közlekedést leállították, a pályaudvart kiürítették, a vonatokat átirányították.

Forrás: MTI


Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél

Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél 

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovata Üzbegisztánban járt.
Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.