Számít önnek, hogy mi lesz a 2050-ben élőkkel?

Ha igen, akkor sürgősen foglalkozni kell a drasztikusan apadó vízkészlettel. És nemcsak azért, mert e héten volt a Víz Világnapja, és ez kiemelten szóba került, hanem azért, mert nem lesz mit innuk a Föld lakóinak, ha így pazarolja az ivóvizet a jelenleg a bolygón élő generáció.

Ugyanis egyértelműen kimutatták, addigra, vagyis 2050-re a Földön tömegek számára válhat bizonytalanná a vízellátás. Ha nem történik jelentős változás, akkor az ENSZ vízügyi jelentése szerint 2050-re a világ lakosságának 40 százaléka számára kihívást jelent majd, hogy elegendő vízhez jusson.

Érdemes tehát átgondolni, hogy mit tehetünk a vízkészletünk megóvása érdekében. A Xylem (XYL) a világ egyik vezető víztechnológiai vállalata, amely elkötelezett amellett, hogy a műszaki innováció segítségével megoldja a kritikus vízügyi, és infrastrukturális kihívásokat, mára több mint 150 országban segíti a vízminőség biztonságosabbá tételét. lább közöljük egy mai közleményük legfontosabb tételeit.

A WHO és az UNICEF közös elemzése szerint a 2000-es 81-ről 2017-re 90 százalékra nőtt azok aránya, akik legalább alapszintű vízszolgáltatáshoz hozzájutnak. A szennyvízkezelés kapcsán lényegesen rosszabb a helyzet, ebben a mutatóban a 2000-es 56 százalékról 74 százalékra sikerült előrelépni.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2019-ben a háztartások 95,3 százalékában volt közüzemi vezetékes ivóvíz ellátás, ami majdnem 3 százalékpontos növekedést jelent a 2000-es értékhez viszonyítva és az ország valamennyi településén volt vezetékes vízszolgáltatás. A hazai közüzemi ivóvízhálózat hossza 2019-ben 66,9 ezer kilométer volt, ez ez valamivel több mint 4600 kilométerrel több mint 2000-ben. Az egy lakosra jutó évi vízfogyasztás pedig elérte a 35,7 köbmétert, ami ugyan 2,3 köbméterrel kevesebb a 2000-es értéknél, ugyanakkor majdnem 3 köbméterrel több mint 2014-ben.

A KSH adatai alapján közüzemi szennyvízgyűjtő-hálózat a hazai települések 66,9 százalékán volt 2019-ben, ami komolya előrelépést jelent az évezred elejéhez képest, akkor ugyanis még csak 27,2 százalék volt ez az arány. 2000-ben a háztartások 51 százaléka volt rákötve a közüzemi szennyvízgyűjtő hálózatra, 2019-ben már az otthonok 82,6 százaléka kapcsolódott be a hálózatba.

A fejlett vízszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása mellett kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy tudatosabban bánjunk a rendelkezésre álló vízkészlettel, amire a globális klímaváltozás is hatással van. Az ENSZ már említett tanulmánya alapján ha nem történik jelentős változás, akkor 2050-re a világ lakosságának 40 százaléka számára kihívást jelent majd, hogy elegendő vízhez jusson. Egy másik prognózis szerint pedig 2050-re világszerte 570 városban 685 millió ember számára legalább 10 százalékkal csökken az elérhető édesvíz mennyisége a jelenlegi szinthez képest a klímaváltozás következményei miatt.

 

 


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.