Százmilliók követik a Budapesten forgatott kínai valóságshow epizódjait

Adásba került a „Chinese Restaurant” című kínai valóságshow első része, amelynek forgatási helyszíne Budapest.

A sorozat már a felvétel alatt kiemelkedő nemzetközi érdeklődést váltott ki, indulásának első hetében több mint 160 millióan követték, hogy a milliós követőtáborral rendelkező ázsiai hírességek milyen vendéglátónak bizonyulnak.

A sztárok mellett a budapesti látványosságok és a magyar gasztronómia is fontos szerepet kapnak az epizódokban.

Számos európai és ázsiai ország szeretett volna a műsornak otthont adni, a produkció végül Magyarországot választotta a Magyar Turisztikai Ügynökség munkájának köszönhetően. Az egyik legnagyobb kínai tartomány elsőszámú kereskedelmi csatornáján, a Hunan Satellite TV-n futó sorozatot június és július között vették fel egy külön erre a célra kialakított, Duna-menti budapesti étteremben.

A produkció rendkívüli népszerűsége már az előkészületek során megmutatkozott: a helyszín bejelentését követően számos kínai rajongó váltott repülőjegyet, hogy a magyar fővárosban találkozhasson kedvencével. A korábbi évadokban a csatornához tartozó médiafelületeken megjelenő tartalmak milliárdos eléréseket produkáltak, így várható volt, hogy százmilliók követik majd a valóságshow következő adásait is.

A számos budapesti tájat, látványosságot bemutató nyitó epizódot egy hét alatt több mint 160 millióan tekintették meg a televízió internetes csatornáján, így a főműsoridő legnézettebb tartalma volt. Ezen felül a legnagyobb közösségi média felületeken is a legkeresettebb szórakoztató tartalom volt ebben az időszakban.

„Kiemelkedő siker, hogy számos, nemzetközi viszonylatban is rendkívül kedvelt ázsiai és európai nagyvárost is magunk mögé utasítva Budapestre tudtunk csábítani egy ilyen népszerű produkciót. Hiszen egy televíziós sorozat képes könnyűszerrel felkelteni a figyelmet hazánk iránt. A korábbi évadok tapasztalatai alapján a „Chinese Restaurant” jelentős hatással lehet az Ázsiából érkező turisták úti célválasztására. A sorozatnak köszönhetően százmilliók nézhetik meg Magyarország olyan ikonikus turisztikai helyszíneit, mint a Magyar Állami Operaház, a Duna-part, a Budai Vár vagy a Gödöllői Kastély. Külön öröm volt számunkra, hogy a megfelelő forgatási helyszínek kiválasztásában a Magyar Turisztikai Ügynökség nyújthatott teljeskörű segítséget. Emellett hatalmas lehetőség, hogy Magyarország gasztronómiája is szerepet kapott a műsorban” – emelte ki Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

A forgatás során a 20 sztár és a 200 fős stáb 21 napon keresztül önállóan látta el az összes, vendéglátással kapcsolatos feladatot, az alapanyagok beszerzésétől, az ételek elkészítésén át a felszolgálásig. Így a forgatás miatt Magyarországra utazó rajongók akár a Vásárcsarnokban is találkozhattak kedvenceikkel, amint éppen friss zöldségeket válogatnak az aznapi menühöz.

A hetedik évad további epizódjai hetente kerülnek majd adásba, az ismétlések Kínában a Mango TV online csatornáján, Európában pedig a legnépszerűbb online videómegosztó platformon is megtekinthetők.

Forrás: MTÜ


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.