Szemünk előtt megelevenedett a portugál népmese

Tisztára olyan, mintha a múltba tértünk volna vissza, pedig egy élettel teli, turistáktól nyüzsgő faluba, Nazaréba látogattunk. Ezt a kis települést manapság Portugália legszebb halászfalujaként emlegetik, noha az utóbbi években az ország egyik előkelő üdülőhelyévé nőtte ki magát.

Nazarénak nincsenek kiemelkedő műemlékei és híres látnivalói, mégis egyedi hangulatot áraszt. Itt még erőteljesen élnek a hagyományok, miközben rengeteg új, hófehérre meszelt nyaralót, hétvégi házat építettek, mintegy a modern kort jelezve.

Így ma már korszerű, igényes szálláshelyeken fogadják a turistákat, amelyek között különösen sok a francia. Ám a modern részek mögött ott találni a régi kis halászfalut, amelyet érdemes bejárni és megszemlélni.

A két oldalú település, nevezetességekkel

Az utcák ma is őrzik az egykori mór település szerkezetét és érdekességét. Napjaikban Nazaré két oldalra osztható. Az egyik az úgynevezett halászati negyed, a másik pedig az a terület, ahol a lakó- és az üdülőházakat építették. A hosszú és széles homokos tengerpart elsősorban a nyaralóké, de ez a település ilyenkor nyáron az éjszakai életéről is nevezetes és különösen a fiatalokat vonzza.

A feltehetően föníciaiak által alapított település a nevét állítólag egy Szűz Mária szoborról kapta, amelyet még a IV. században egy szerzetes hozott magával Názáretből. A másik legenda szerint viszont egy helyi nemes, aki szarvasra vadászott, az állatot kergetve majdnem lovastól zuhant le a magasról a szakadékba.

Ijedtében Szűz Máriához fohászkodott, aki megjelent előtte és a nemes lovát visszatartotta a tragédiától. Hálából ezen a helyen kápolnát építettek, amely az évek során zarándokhellyé vált. A tér másik oldalán láthattuk azt a kéttornyú, a XII. században épített templomot, amelynek a belső terét aranyozott fafaragások
díszítik és a bibliai jeleneteket ábrázoló holland csempék is láthatók.

Az oltárfestmény középső része pedig a vadász megmentését ábrázolja. Ez a hely minden szeptember második felében rendezett ünnepségek középpontjában áll. A programban a körmenetek mellett, bikaviadalok is szerepelnek a településen.

Ahol együtt van a múlt és a jelen

Ahogy Nazaréban sétáltunk könnyű volt a helybelieket felismernünk. A férfiak ugyanis jellegzetes kalapot, inget és nadrágot hordanak, a nők viszont gazdagon hímzett többrétegű szoknyát viselnek, főkötővel. Mintha megelevenedett volna előttünk egy portugál népmese a szereplőivel úgy tűnt az egész. De ők a minden napjaik valóságát adták vissza az érdeklődő turistáknak.

Az itt lakók ugyanis elég elszigetelve élnek Nazaréban és ragaszkodnak a szülőhelyükhöz. Ennek ellenére a falu másik fele tele van vendégekkel, akik a viszont a jelent képviselik.

A tengerparton színesre festett csónakokat láttunk, amelyek régi korok emlékeit idézték fel és a föniciai stílusú vízi járművekre emlékeztettek a hosszúkás, karcsú alakjukkal. 

Több hajóra szemet is festettek, amelyet az arab szokás szerint azért tettek, hogy a rontás ellen védekezzenek, megóvják magukat a viharoktól és elősegítsék a jó kapást a tengeren. Az itt lakó emberek öltözete és a hajók látványa szinte élő múzeumi látványosságot nyújt a turistáknak.

Éttermek, vendégházak és szuvenír árusok

Az itt levők valamikor egy magas sziklán éltek, ahová manapság nemcsak autóval, vagy busszal juthatnak el a látogatók, hanem siklóval is gyorsan elérhetik. Érdemes ezt a lehetőséget választani, mert sokkal látványosabb az odavezető út és Nazaré fentről teljesen belátható.

A tengerparti főtértől szűkebb utcákon jutottunk el a kisebb terekre, ahol piacok, éttermek, szállodák és vendégházak várják a turistákat. Az utcazenészek pedig kellemes dallamokról gondoskodtak. 


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.