Szezonnyitó kirándulás Ausztriában a fenntarthatóság jegyében

Nyári szezonindító sajtótájékoztatóján Bécsbe invitálta a résztvevőket az Österreich Werbung. A túra összes eleme kapcsolódott valamiként a fenntartható, környezetbarát szemlélethez, amely az osztrák beutazás élénkítéséért felelős társaság számára most már az egyik legfontosabb szemponttá vált tevékenysége során. 

Már a közlekedési eszköz megválasztásával részesei lehettünk a klímabarát osztrák turizmusnak, mivel nem közúton, hanem az ÖBB Railjet vonatával száguldottunk Budapestről az osztrák fővárosba. „Ezzel oda-vissza fejenként 15,6 kg CO2-t termeltünk. Ha autóval mentünk volna, ez ötször annyi lett volna. Azzal, hogy az Österreich Werbung munkatársai üzleti útjaikon a vonattal való utazást részesítették előnyben, 2022-ben összesen 36,9 tonna CO2-t takarítottak meg az Ausztrián belüli utazások során. Összehasonlításképpen, egyetlen bükkfa 80 év alatt tud elnyelni egy tonna CO2-t. Amit ezekkel az adatokkal különösen ki szeretnék emelni, az az, hogy fogyasztói viselkedésünk nyomon követhetővé és nagyon jól mérhetővé vált” – hangsúlyozta Oskar Hinteregger, az ÖW budapesti irodájának vezetője. A szakember azt is kifejtette, hogy amellett, hogy buzdítják a szolgáltatókat a zöld szemléletre, maguk is igyekeznek a jövőbe mutató hozzáállást tanúsítani a fenntarthatóság terén. Két éve került a fenntarthatóság értékesítési stratégiájukba és annak egyik legfontosabb pillérévé vált. A szakember elmondta, hogy tavaly nyáron 250 ezer honfitársunk látogatott Ausztriába, ami 38 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest, ugyanakkor még elmarad a 2019-es rekordévhez képest. Idén a nyári hónapokban azonban már a bezzegév eredményeinek „újrázásában” reménykednek, azaz mintegy 300 ezer magyar beutazóra számítanak.

Hagyományőrzés, biogazdálkodás, szelíd mobilitás

Ausztria turizmusa elsősorban természeti és kulturális kincseiből, valamint az országra jellemző hamisítatlan vendégszeretetből táplálkozik. Annak érdekében, hogy ez jó néhány év múlva is így legyen, számos ökológiai, szociokulturális és gazdasági program, illetve kezdeményezés zajlik a fenntarthatóság jegyében. Az egyik ilyen lépés, hogy az ország területének összesen 28,8 százaléka áll természetvédelem alatt. A hagyományok megőrzése is jelentősen hozzájárul a fenntarthatósághoz. Számos regionális kézműves vállalkozás működik Ausztriában, amelyek a tradíciókat a turisták számára is hozzáférhetővé teszik. Az alpesi országban pedig mintegy 670 000 hektáron folyik biogazdálkodás, ami a megművelt földterület 27 százalékát jelenti, ezzel Ausztria a biogazdálkodás bajnokának számít Európában.

Nyugati szomszédunknál számos úti cél megkönnyíti vendégeinek, hogy autó nélkül is mobilisak legyenek. A nemzetközi vonathálózathoz való kapcsolódás mellett a túra- és völgybuszoknak, a regionális vonatoknak és a különféle közösségi közlekedési megoldásoknak köszönhetően a helyi mobilitás is biztosított a vendégek számára. Számos település kínál transzfert a pályaudvarokról. Ausztriában az elektromos bringák elterjedésével az is természetessé vált, hogy egészen nagy szintkülönbségeket kerékpárral győzhessünk le.

Hasít az ÖBB is, sok az ökocímkés turisztikai szereplő

A GD Consulting a napokban arról számolt be, hogy az ÖBB vasúttársaság, az előző évekhez képest jelentősen növelni tudta a nyereségét, amely a 2022-es üzleti évben 193 millió eurót tett ki az adózás előtt. A kiemelkedő eredmény hátterében a személyszállítási üzletág felfutása áll. A cég, amely Ausztria legnagyobb mobilitás-szolgáltatójaként pozícionálja magát, 100 százalékban megújuló energiaforrást használ. A fennállásának idén 100. évfordulóját ünneplő ÖBB 480 milliós utasszámot prognosztizál erre az évre, amely már meghaladja a járvány előtti rekordszintet is.

Az osztrák turisztikai gyakorlat azt mutatja, hogy a fenntarthatóság számos vállalkozás számára alapvetés, még akkor is, ha ezt külön tanúsítvány nem igazolja. Mindemellett Ausztriában jelenleg 253 szálláshely osztrák ökocímkével rendelkezik. A gasztronómiával, hüttékkel, vendéglátással, konferencia- és rendezvényhelyszínekkel, kulturális vállalkozásokkal és kempingekkel együtt jelenleg 504 ökocímkével rendelkező vállalkozás van.

Hivatalból is zöld a Hundertwasser múzeum

A szezonyitó egynapos látogatás során felkerestük Ausztria első ökocímkét elnyert múzeumát. Szálláshelyek tekintetében nem annyira szokatlan, hogy ilyen tanúsítvánnyal rendelkeznek, de egy kulturális intézménynél még nem mindennapi jelenség az ökovédjegy. A KUNST HAUS WIEN vezetősége azonban a címke 2018-as megszerzését, majdhogynem erkölcsi kötelességének érezte. Hiszen a múzeum Bécs egyetlen olyan épülete, amelyet Friedensreich Hundertwasser tervezett, és amely azóta is nyitva áll a látogatók előtt, méltó módon mutatva be a művész tárgyi és szellemi örökségét, aki nemcsak festő és építész volt, hanem talán a történelem első klímaaktivistája is, messze megelőzve a korát. Hundertwasser annak idején a Thonet cég bútorgyárából alakította át a házat olyan teljesen egyedi forma- és színvilágú világú épületté, amely a természet organikusságát, szabálytalanságát, játékosságát és sokszínűségét hivatott visszaadni. A művész híres volt arról, hogy alkotásaihoz újrahasznosított dolgokat használ fel, élénk színű festékeit pedig részben a természet adta kincsekből keverte. A múzeumban látható az a növények és kövek alkotta lépcsőzetes elrendezésű természetes szürkevíz-tisztító „berendezés” is, amelyet a művész készített a használati víz újrahasznosítására.

 

Júniussal nagyszabású korszerűsítés indul

A tető, amelyen Hundertwasser saját lakóházát is felépítette, kerttel is büszkélkedhet, több mint 260 növényfajtával, de a ház többi emeletéről is nőnek ki fák. A múzeum nemcsak a kozmopolita, Új-Zélandon letelepedett művész munkáinak ad otthont, hanem más alkotók kiállításainak is, akik olyan témákat dolgoznak fel műveikben, mint a fenntarthatóság, az éghajlatváltozás, az újrahasznosítás vagy a biodiverzitás. A fenntarthatóság nemcsak a kiállítási programban, hanem az intézmény működésében is fontos szerepet játszik az  adminisztrációs folyamatok optimalizálásától kezdve az energia- és vízkezelésen át a munkatársak jóllétéig. Hogy a KUNST HAUS WIEN még inkább megfeleljen a magas ökológiai és fenntarthatósági követelményeknek, június 1-jével új korszak kezdődik történetében. Rövid időre bezárnak, hogy teljes egészében korszerűsítsék a fűtési rendszert, amelyet geotermikus energiával fognak táplálni, és megújítják művész életművét bemutató állandó tárlatukat is. 2024-ben egy még tudatosabb és fenntarthatóbb Hundertwasser múzeum nyílik meg a Bécsbe látogatók számára.

Bécsben még borok is készülnek fenntartható módon

A Budapesthez hasonló méretű metropolisz és a mesélő bécsi erdő között 600 hektáros szőlőültetvény terül el. Ebben a tekintetben Bécs egyedülálló, hiszen olyan város, amelynek egy bortermő vidék teljes egészében a határain belül fekszik, nincs még egy a világon. A Weingut Wien Cobenzl, amelynek borait magunk is megkóstoltuk, az egyik legjelentősebb bécsi pincészet, amely több mint 110 éve Bécs városának tulajdona és mintegy 60 hektáron gazdálkodnak. Vagyis ők termelik a Bécs környéki borok 10 százalékát. 80 százalékban fe-hér és 20 százalékban vörös borokat állítanak elő reduktív eljárással. Csak száraz és 70 százalékban alacsonyabb alkoholtartalmú, könnyű, asztali borokat készítenek. Évi fél millió palack bort termelnek, amelyet csaknem teljes egészében osztrák szupermarketekben értékesítenek és teljes árualapjuk legnagyobb részét helyben, a főváros régiójában adják el. És hogy miért ők szerepeltek sajtóutunk programjában? Mert ez az egyik első osztrák pincészet, amely tanúsított fenntartható gazdálkodást folytat, és 2015 óta rendelkezik a "Fenntartható Ausztria" minőségi pecséttel.

Turizmus Online


Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.
Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában

Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában 

Anno a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye volt, itt gyógyult Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc is.
Románia is szigorít a Magyarország felől  érkezőknél

Románia is szigorít a Magyarország felől érkezőknél 

A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia szigorította óvintézkedéseit.
Ausztria katonákkal fokozza a járványügyi határellenőrzést

Ausztria katonákkal fokozza a járványügyi határellenőrzést 

Katonai segítséggel védi határait Ausztria a ragadós száj- és körömfájás terjedése ellen.
Csődbe ment egy brit utaztató – 5 ezer utas lehet a kárvallott

Csődbe ment egy brit utaztató – 5 ezer utas lehet a kárvallott 

A Jetline Travel egy 25 éve működő brit utazási iroda, amely 2025 márciusában csődöt jelentett, ezzel több ezer utas idei nyaralása hiúsulhat meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.