Szinte a teljes jeruzsálemi óváros akadálymentes lett

Jeruzsálem óvárosa idén húsvétra megújulva várja a koronavírus-járvány után a zarándokokat - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság hírportálja.

Az idén egybeeső húsvét, pészach és ramadán ünnepére utolsó szakaszába ért Jeruzsálem óvárosának évtizedes akadálymentesítése, már a teljes terület 95 százaléka és a Jézus utolsó útját jelző Via Dolorosa teljes hat kilométere járható kerekesszékkel is. A lap beszámolója szerint eddig komoly nehézségeket okozott a hirtelen megbetegedő emberek orvosi ellátása, de a szűk sikátorokat megközelíthetik már különleges mini mentőjárművek és tűzoltóautók, szemeteskocsik és a babkocsikkal közlekedő emberek is. A turisták és zarándokok mellett az ott élők életminőségét is javítja a 22 millió sékelből (közel 2,4 milliárd forint) megvalósított építkezés. "Mivel a jeruzsálemi óváros az UNESCO Világörökség helyszíne, minden változást megfigyelő és műemlékvédő csoportok kísérnek figyelemmel, és teljesíteni kell az ő elvárásaikat is" - hangsúlyozta Gura Burger, a felújítási programot végrehajtó Kelet-Jeruzsálemi Fejlesztési Vállalat szóvivője.

Jeruzsálem óvárosa öt dombra épült, amelyek között nyolcvan méteres a legnagyobb szintkülönbség, és ezért a generációk óta épített lépcsők ezrei jellemzik a sikátorokat. Az építkezés a lépcsők szomszédságában kerekesszékes közlekedést is biztosító kövezetet hozott létre, kihasználva a munkálatokra a koronavírus-járvány nyújtotta lehetőséget, amikor külföldiek hosszú időn át nem léphettek be Izraelbe, és csak a helyiek jártak a szinte kihalt óvárosban. A projekt keretében felújították az óvárosi járdákat, a föld alatti infrastruktúrát, benne a szennyvizet elvezető csatornákat és a kábeleket, akadálymentesítő rámpákat terveztek és építettek, átfestették a homlokzatokat és a pergolákat, klímaberendezéseket tettek számos helyre, rendezték az üzletek, lakóházak bejáratait, több helyen kapaszkodókat helyeztek el a falak mentén az utca lejtése miatt, és létrehoztak 14, táblákkal jelzett, akadálymentesített és díjmentes illemhelyet. A teljes akadálymentesítést a Turisztikai Minisztérium, a Jeruzsálemi Önkormányzat, az Izraeli Régészeti Hatóság, a Jeruzsálemi Fejlesztési Hatóság és a Kelet-Jeruzsálemi Fejlesztési Vállalat együttműködésével, a Jeruzsálemi és Örökségvédelmi Minisztérium vezetésével végezték.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.